Hírek / Közélet

Átalakítja Három generációval az egészségért elnevezésű programját a Kincs Háziorvosi Praxisközösség

2020. április 9. 11:51 Közélet | Szerző: Géczi Emese

Tavaly június 1-én indult és az idén június 30-ával zárul a mindszenti központú Kincs Háziorvosi Praxisközösség Három generációval az egészségért elnevezésű, 123-as pályázata. Gémes Csaba, a pályázat gesztora a Rádió 7-nek elmondta, hogy a négy mindszenti és két vásárhelyi háziorvos alkotta praxisközösség a kardiovaszkuláris szűrések javarészét már a koronavírus-veszélyhelyzet kezdete előtt elvégezte, így nem csúsznak a pályázat megvalósításával. Hozzátette, a következő hetekben azonban éppen a veszélyhelyzet miatt átalakítják a pályázat hátralévő idejére a programjukat. Facebook-oldalt hoznak létre, amelyen keresztül online eszközökkel látják el a védőnői, dietetikai, vagy a gyógytornára vonatkozó tanácsadásaikat. Közlése szerint a 10 ezer beteget elérő Kincs Praxisközösség több száz embernek szeretne segíteni az új digitális módszerrel. Gémes Csaba erről részletesen így nyilatkozott: „Az online eszközöket próbáljuk felhasználni, hogy tovább tudjuk folytatni. Tervben van telefonos, Youtube-csatornán keresztül történő, e-maileken keresztül történő dietetikai, illetve mozgásprogramokban való részvételre történő tanácsadás is. Facebook-oldalunk is lesz. A betegeink telefonos, e-mailes elérhetőségei rendelkezésünkre állnak, és ezeken keresztül fogjuk a betegeinket értesíteni.”


next 5

A mi világunk

Hírek