Csütörtökön tartják meg az Országos Komplex Tanulmányi Verseny vármegyei válogatóját a hódmezővásárhelyi Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskolában. Csordás-Makó Ildikó általános igazgatóhelyettes a Rádió 7-nek elmondta: Makóról, Szegedről, Szentesről és Csongrádról érkeznek négyfős, tanulásban akadályozott diákcsoportok az intézménybe.
A legjobb csapat képviseli majd a vármegyét a versenyen, Kaposváron. A feladatok a digitális kultúrát, a történelmet, az irodalmat, a földrajzot, a természettudományokat, valamint a technika és életvitel tantárgyat is érintik.
„A Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódva főként Petőfi életrajzához, az 1848-as eseményekhez köthető két nagyobb tantárgy témaköre is. Földrajzból pedig arra leszünk kíváncsiak, hogy Magyarország nagy tájairól, hungarikumairól mennyi mindent tudnak a gyerekek” – tette hozzá Csordás-Makó Ildikó.