Az egészséges anyák és újszülöttek számának növelése, valamint a meddőség korai felismerése érdekében jótékonysági kampányt szervez a Hódmezővásárhelyi – Makói Egészségügyi Ellátó Központ.
Kallai Árpád főigazgató hétfőn sajtótájékoztatón elmondta: az intézmény ennek érdekében egy felsőkategóriás ultrahangdiagnosztikai berendezést vásárlását, valamint egy felvilágosító program elindítását tervezi.
Az egész program csaknem 120 millió, az eszköz mintegy 80 millió forintba kerülhet. A kórház a célkitűzést széles közösségi összefogással valósítaná meg. Egy komplett eseménysorozatot rendeznek, amelyen bárki adakozhat.
„A programok között lesznek komolyzenei, könnyűzenei és humoros koncert is, hogy mindenki megtalálja a neki tetsző elfoglaltságot. Az egyik fő állomásunk január 27-én lesz az orvosbál lesz a Fekete Sasban” – tette hozzá Kallai Árpád.
A témáról bővebben november 24-én, pénteken délelőtt 10 órától, a Rádió 7 Közös Nevező című műsorában hallhat!