Hírek / Közélet

Címkék

#Apátfalva

Az elkerülő utat várták a legjobban tavaly az apátfalviak

2020. február 2. 13:04 Közélet | Szerző: Major Zsuzsanna

A M43-as autópálya nagylaki elkerülő útjának elkészítését várták a legjobban tavaly az apátfalviak, ami tehermentesítette a települést a még rajta átrobogó kamionoktól. Ez is kiderült abból az interjúból, amit a delmagyar.hu készített Szekeres Ferenccel.

Az apátfalvi polgármester a lapnak elmondta: a közel 2,5 kilométeres új szakasszal és a régi három kilométeres bekötőút felújításával és kiszélesítésével szó szerint fellélegezhet Apátfalva, Magyarcsanád és Nagylak lakossága.

A hazai forrásból megvalósuló beruházás több mint 3,3 milliárd forintba került. Voltak Apátfalvának saját sikerei is tavaly- emlékeztetett a településvezető. Befejeződött például az önkormányzati épületek korszerűsítése.

A Magyar Labdarúgó-szövetség támogatásával felújíthatták a műfüves pályát, kültéri kondiparkot alakítottak ki és korszerű orvosi műszereket is vásároltak, szociális tüzelőt osztottak, és  folytatták az értékteremtő közmunkaprogramot. Ezek mellett felavatták I. világháborús emlékművet is. 

Forrás: delmagyar.hu

Címkék

#Apátfalva


next 5

A mi világunk

Hírek