Hírek / Közélet

Letölthető hanganyagok

Az elöregedés ellen próbál tenni a nagylaki önkormányzat

2020. október 21. 11:25 Közélet | Szerző: Kormos Tamás

Nagylak lakossága 480 fő és közülük is nagyon sok a 65 évnél idősebb. Kolozsvári Rozália polgármester a Rádió 7-nek elmondta: az önkormányzat megpróbál lépéseket tenni annak érdekében, hogy helyben tartsa a fiatalokat. Hozzátette: az újszülötteknek járó babakötvény összegét 50 ezer forintról 100 ezerre emelték, illetve szeretnének egy fecskeház programot megvalósítani. A polgármester kiemelte: az utóbbi finanszírozására pályázati lehetőség kellene, mert az önkormányzat egyedül nem tudja megvalósítani, elsőként üresen álló házakat vásárolnának meg, majd felújítva kiadnák fiatal családoknak.

Kolozsvári Rozáliától megtudtuk: évente 2-3 kisbaba születik Nagylakon, de sajnos ezzel szemben 10-12-en halnak meg, így egyre fogy a lakosság. A polgármester hangsúlyozta: vonzóvá szeretnék tenni a községet, így például most első alkalommal babafákat kaptak a falu új lakói. Három helyszínen, a játszótéren, a művelődési háznál és az orvosi rendelőnél ültettek fákat, összesen hetet, ugyanis 2018. január elseje óta ennyi kisbaba született Nagylakon.

Fotók: Nagylak község önkormányzat Facebook oldala

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek