Hírek / Kultúra

Az HBO Max-ra érkezhet a Wonder Woman 1984?

2020. november 16. 11:30 Kultúra | Szerző: Fazekas Gábor

Minden eshetőséget megvizsgálnak a stúdiónál.
 
Egy ideális világban az idei év egyik legnagyobb durranása lett volna a Wonder Woman 1984, a koronavírus azonban teljesen átírta a filmvilág forgatókönyvét. A DC Univerzum következő nagy dobása ugyanis eredetileg a nyári blockbuster szezonban, pontosabban júniusban rúgta volna be az ajtókat (ami már eleve egy eltolt start volt, hiszen 2019. november 1. volt a legelső dátum), de előbb augusztusra tolták el, majd később októberre, legutóbb pedig december 25-re került át a bemutatója, ami továbbra is veszélyben van, tekintve, hogy még mindig nem javult a helyzet a világban.
 
Ez pedig nehéz döntés elé állítja a Warnert, akik a Variety szerint jelenleg két opciót fontolgatnak, hogy minimalizálják a veszteségeiket. Az egyik, hogy újra eltolják a filmet, ezúttal 2021 nyarára, és bíznak benne, hogy addigra már tényleg rendeződik a helyzet, és sikerül visszaszorítani a járványt. Viszont erre semmi garanciájuk nincs, így kerülhetett szóba a második opció, amely alapján bevállalják, hogy egy rövid időre moziba küldik idén decemberben a filmet, majd pár hét múlva januárban az HBO Max streaming szolgáltatásra kerülne át.
 
Ez kétségkívül hatalmasat dobna az HBO Max hírnevén, és sokan csak emiatt fizetnének elő a szolgáltatásra. A hátrány viszont, hogy meg sem közelítené a mozis bevételeket, ráadásul az HBO Max még nagyon gyerekcipőben jár, és a világ nagy részén még csak nem is elérhető, vagyis rengetegen maradnának le a filmről, vagy keresnének egy kevésbé legális megoldást a film beszerzésére.
 
Márpedig a stúdióknak most minden lehetőséget meg kell ragadniuk, hogy valami bevételt szerezzenek, mert ha sokáig marad fent a jelenlegi helyzet, az végzetesnek is bizonyulhat számukra. Még a Disney is belátta, hogy olyan nagy címeiket, mint a Mulan vagy a Lelki ismeretek a Disney+-on kell bemutatnia, ezzel is minimalizálva a veszteségeket. Reméljük hamarosan kiderül, hogy miként  is dönt a Warner.
 
Forrás: gamestar.hu
Kép: IGN


next 5

A mi világunk

Hírek