Hírek / Közélet

Címkék

#béremelés

Az idei béremelkedés még csak a kezdet

2020. november 2. 07:00 Közélet | Szerző: Dudás Róbert

Az idén nem várják a bérek emelkedésének érdemi lassulását az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik a foglalkoztattak összetételének hullámzására is felhívták a figyelmet, amely bizonytalanságot és torzítást vihet a statisztikai adatokba. A jövő évre a béremelkedés mérséklődésére számítanak, mivel a bizonytalan kilátások miatt a munkáltatóktól fokozott óvatosság várható a bértárgyalásokon, pedig az idei bérdinamika leginkább éppen a minimálbér és a bérminimum emeléséből táplálkozik.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki jelentése szerint augusztusban a bruttó átlagkereset 9,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, az év első nyolc hónapjában pedig 9,9 százalékkal emelkedtek a bérek. Az augusztusi reálkeresetek 5,0 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál.

A közfoglalkoztatottak nélkül számolva a tavaly augusztusinál 9,2 százalékkal magasabb, 402 400 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában kiemelte, a keresetek emelkedésének augusztusi lassulásához hozzájárulhatott az összestétel-hatás gyengülése is, az, hogy az előző hónaphoz képest növekedni tudott a foglalkoztatás az alacsonyabb bérezésű ágazatokban, mint amilyen például a turizmus.

Ez az összetétel-hatás ugyanakkor még mindig inkább felfelé húzza az átlagbért. A teljes munkaidőben alkalmazottak száma ugyanis továbbra is érdemi csökkenést mutat az egy évvel korábbihoz képest, de egyre kevesebben dolgoznak csak részmunkaidőben a válsághelyzet következményeként. A keresetek emelkedéséhez leginkább a még januárban végrehajtott béremelések járultak hozzá, melyet a minimálbér és a garantált bérminimum növelése is segített. A következő hónapokban nem számít jelentős elmozdulásra a bérstatisztikában a Századvég szakértője, 2021-ben pedig az ideinél mérsékeltebb átlagos béremelkedés következhet be részben amiatt, hogy a leginkább sérült ágazatokban növekedhet a foglalkoztatás.

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője úgy ítéli meg, hogy az idén a teljes bérdinamikát az újra belépők gyengébb alkupozíciója, a bizonyos szektorokban továbbra is erős kereslet, a jogszabályi kötelezettségekből és megállapodásokból eredő béremelési kötelezettség, valamint a forgalomérzékeny szektorokban a kiesés miatt átmenetileg csökkentett bérszintek együttes hatása fogja meghatározni.

A jelenlegi folyamatok alapján a Takarékbank elemzőinek várakozása szerint az idei éves dinamika várhatóan eléri a 10 százalékot, jövőre pedig 8 százalék feletti növekedés lehetséges, de ezt a most indult minimálbér-tárgyalások érdemben befolyásolhatják még.

Munkaerőpiaci forrásokból azt lehet tudni, hogy az új belépők alkupozíciójának gyengülése lehetett a legerősebb hatás az elmúlt időszakban – tette hozzá az elemző. Ezt egyelőre a NAV adataiból származó KSH adatok nem igazán támasztják alá. Az ismét 4,5 millióig emelkedő foglalkoztatás miatt jelentős számú új belépő került és kerül be a statisztikába és eddig nem lassult a növekedési ütem. Ebben a járvány szeptembertől ismét felerősödő második hulláma némi változást hozhat, viszont alapvetően továbbra is erős lehet az optimizmus a hazai makrogazdaság fogyasztási lábát illetően – vélekedett Horváth András.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában leszögezte: következő időszakban visszafogottabb béremelkedés várható elsősorban azért, mert a járványhatás miatt növekvő munkanélküliség következtében nincsenek béremelési kényszerben a vállalkozások. A még mindig tempósnak mondható bérdinamika elsősorban a minimálbér és a garantált bérminimum januári emelésének köszönhető és szerepet játszott benne az egészségügyi dolgozóknak nyáron adott juttatás is. A szakember szerint az infláció hatásával együtt jóval visszafogottabban nőttek a bérek: év első nyolc hónapjában 6,2 százalékos volt a reálbér-emelkedés a múlt év egészében mért 7,7 százalékkal szemben.

Németh Dávid szerint a fizetések jövőbeni alakulása szempontjából fontos kérdés, hogy az idei minimálbér-tárgyalások eredményeként 2021-ben mekkora emelés jön. A pandémia negatív hatásai miatt valószínűsíthetően az ideinél kisebb mértékben növekedhet a minimálbér. A másik oldalról viszont az egészségügyben dolgozók bérfejlesztése hozzájárul majd a teljes gazdaságban mért átlagbérek emelkedéséhez – tette hozzá. A vezető elemző úgy látja, hogy ebben az évben várhatóan 9–10 százalékos lesz az átlagbér-emelkedés mértéke, jövőre pedig ennél mérsékeltebb növekedésre van kilátás.

 

Forrás: MTI, hirado.hu

 

 

Címkék

#béremelés


next 5

A mi világunk

Hírek