Hírek / Közélet

Az önkormányzat könyvvizsgálójához fordul Vásárhely anyagi helyzete miatt a Fidesz

2023. január 6. 06:48 Közélet

Ellentmondásos nyilatkozatokat tesz Hódmezővásárhely anyagi helyzetéről Márki-Zay Péter a vásárhelyi Fidesz szerint. Cseri Tamás önkormányzati képviselő a Rádió 7-nek elmondta: a polgármester néhány hete még arról nyilatkozott, hogy a város számláján több milliárd forint van, most pedig azt, hogy ha nem kap kormányzati támogatást, akkor csődbe megy.

Hozzátette: a Fidesz ezért a település könyvvizsgálóját arra kéri, hogy a képviselő-testületet írásban tájékoztassa Vásárhely valós pénzügyi helyzetéről.

„A polgármester annyira össze-vissza beszél, hogy nem lehet arra alapozni, amit mond. Egyik nap A-t, másik nap B-t mond, és lehet, hogy még C-t is fog. Mivel eljátszotta szavahihetőségét, ezért a könyvvizsgáló, mint az anyagi helyzetet vezető autentikus személy hiteles jelentését szeretnénk látni” – fejtette ki Cseri Tamás.

Fotó: Archív


next 5

A mi világunk

Hírek