A nyolcadik helyen végzett az ország legmagasabb osztályú sakkbajnokságában, a Szuperligában a 2023-2024-es szezonban a Duocor-Makói SVSE. Horváth Zsolt ügyvezető elnök a Rádió 7-nek arról számolt be: dupla záró fordulóval ért véget a szezon, melynek az első napján azzal a Nagykanizsával játszottak, mely mindössze másfél ponttal volt lemaradva a listavezetőtől és nyolc nemzetközi nagymesterrel állt ki ellenük. A makóiak megnehezítették az ellenfelük dolgát, igen szoros eredmény született, 6:4-ra kaptak ki a Maros-partiak. A második napon döntetlent játszottak a Szombathellyel.
Horváth Zsolttól megtudtuk: a bajnokság végére a 9. helyezett Kékesi Sportegyesülettőltöbb pont távolságra leszakadtak és a 7. helyezett Dunaharaszti MTK csapatát mindössze 2 pontra közelítették meg. Az ügyvezető elnök kifejtette: óriási öröm a számukra, hogy a következő, a 2024-2025-ös évadban megszakítás nélkül elérik a 22. szereplésüket a legmagasabb osztályban. Ezzel a szuperliga egyik legrégebbi szereplői a Nagykanizsa, a Paks és a Szombathely mellett.
Horváth Zsolt hozzátette: mindezek mellett gratulálnak legjobb pontszerzőiknek, Szalai Kornél nemzetközi mesternek és a mindössze 11 éves Mészáros-Csonka Dávidnak, akik külön-külön 9 játszmából 4,5 pontot gyűjtöttek.