Hírek / Közélet

Az ország legjobbjai között vannak a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum diákjai

2022. május 9. 12:42 Közélet | Szerző: Megyeri József

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum tizenkilenc tanulója végzett dobogón országos szakmai tanulmányi, közismereti és sportversenyen az idei tanévben. Őket köszöntötték hétfőn Hódmezővásárhelyen. Hegedűs Zoltán kancellár az ünnepségen elmondta, a diáksikerek jól mutatják a centrum sikerességét. Hozzátette: mindent megtesznek az iskolák támogatása, a modern eszközök beszerzése és a jobb oktatási körülmények megteremtése érdekében.

„Nemcsak büszkeség van bennünk, hanem egy csomó munka is, hiszen egy gyakorlatorientált képzést folytatunk. Ennek középpontjában a tényleges tevékenység és az a munkafolyamat áll, amit a diákok felnőttként végezni fognak a munkahelyükön. Nemcsak az iskolában, hanem a jövendőbeli munkahelyeiken, képzőhelyeiken sajátítják el azt a naprakész tudást, amivel meg fogják állni a helyüket a munka világában” – fejtette ki Hegedűs Zoltán.

A témáról bővebben május 13-án, pénteken 10 órától, a Rádió 7 Közös Nevező című műsorában hallhat!

Díjazottak:

HSZC Corvin Mátyás Technikum és Szakképző Iskola

Andrikó Virág  Angelika

Andrikó Virág Angelika a 3/11/2 osztály tanulója. Gyakorlati helye Orosházán, a Kéknefelejcs cukrászdában van, ahol szeretik, tanulófelelőse elismeréssel beszél szakmai fejlődéséről. Iskolai tanulmányai során szakmai elhivatottság és szorgalom jellemzi. Tanulmányi eredménye jó. A IX. Országos Illéssy Gasztro- Kupán cukrász tanuló kategóriában, csapatban ezüstérmet szerzett. A XV. Pelikán kupán, Országos Gasztronómiai Versenyen cukrász tanuló kategóriában, csapatban arany érmet szerzett és a 28 csapatos versenyven első helyezettként elnyerte a Pelikán kupát. A Szakma Kiváló Tanulója országos tanulmányi versenyen 60% feletti teljesítményével mentességet kapott a szakmunkásvizsga írásbeli része alól. Munkáját a folyamatos precizitás és a mindig jobbra való törekvés jellemzi. Szereti a kihívásokat, és örömmel kezd tervei megvalósításához.

Felkészítő tanárok:Bereczkiné Palócz Gyöngyi, Pityuk János

Páhi Lujza

Páhi Lujza 3/11/2 osztály tanulója. Gyakorlati helye Hódmezővásárhelyen, a Sarokház cukrászdában van, ahol szeretik, tanulófelelőse már korán felismerte tehetséget, elismeréssel beszél szakmai fejlődéséről. Iskolai tanulmányai során szakmai elhivatottság és szorgalom jellemzi. Tanulmányi eredménye jeles. A IX. Országos Illéssy Gasztro Kupán cukrász tanuló kategóriában, csapatban ezüstérmet szerzett. A XV. Pelikán kupán, Országos Gasztronómiai Versenyen cukrász tanuló kategóriában, csapatban arany érmet szerzett és a 28 csapatos versenyven első helyezettként elnyerte a Pelikán kupát. Társaival szemben segítőkész, a cukrász szakma iránt elkötelezett, munkáját a folyamatos precizitás és a mindig jobbra való törekvés jellemzi. Folyamatosan új kihívásokat keres magának, aminek megvalósításához örömmel kezd.

Felkészítő tanárok:Bereczkiné Palócz Gyöngyi, Szabó Zsolt

HSZC Corvin Mátyás Technikum és Szakképző Iskola Kalmár Zsigmond Szakképző Iskola Intézményegysége

Szántó Edvin

Szántó Edvint tanulmányai kezdetétől kimagasló szorgalom jellemezte. Tanulmányai során végig kiváló tanuló volt, igazolatlan hiányzásai, magatartási problémái soha nem voltak. Szerény, csendes, szűkszavú tanuló, társaival türelmes, gyakorlaton kimagasló teljesítményt nyújtott. A 2021-22-es tanévben elindult a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen, ahol az 1. fordulóban 99%-ot ért el. Biztos továbbjutó volt a Vácott megrendezett előválogatóra, ahol kimagasló gyakorlati és szóbeli eredményével bejutott az országos döntőbe. Itt az ország 6 legjobb kőművese versenyzett 2 napig, végül az ország 2. legjobb kőművese lett. Felkészítő tanárai Vörös Magdolna tanárnő és gyakorlati oktatója Nagy Imre a NITE-Bau Bt. társtulajdonosa.

Felkészítő tanárok: Vörös Magdolna, Nagy Imre

HSZC Eötvös József Technikum

Bakos Réka

Bakos Réka az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén, az úgynevezett ÁSZÉV versenyen egészségügyi technika ismeretekből országos 2. helyezést ért el. A verseny célja a szakmai érettségi vizsgára való eredményes felkészülés támogatása - a tehetséggondozás alapelveivel összhangban, a személyre szabott fejlesztés, a differenciálás elősegítése az oktatásban, a megszerezhető tudás iránti tanulói motiváció fokozása, a tehetséges tanulók számára lehetőség biztosítása tudásuk összemérésére volt. Az anatómiai ismeretek rögzítéséhez ábrákat tanulmányoztak, értelmeztek, valamint a funkcionális ismeretekhez videókat kellett keresni a minél hatékonyabb ismeret rögzítése érdekében. A szakmai tananyagokat kiselőadás formájában kérdezték vissza tőle. Bakos Rékát egészségügyi technikai ismeretek tantárgyból Bakosné Baranyi Ibolya és Horváth Mihály oktatók készítették fel közösen.

Felkészítő tanárok: Horváth Mihály, Bakosné Baranyi Ibolya

Ficzere Alexa Zoé

Ficzere Alexa Zoé a Mazsorett Magyar Bajnokságon 2. helyezést ért el trad sen bat kategóriában, a Mazsorett Világbajnokságon pedig trad bat sen Team stage, Mix sen team kategóriában is 2. lett. A IV. Dance Universum Nemzetközi táncversenyt március 12-én és 13-án rendezték Kiskunfélegyházán, ahol az Orosházi Mazsorett és Táncsport Egyesület tagjai is jelen voltak. A táncosok több kategóriában indulhattak korcsoportok szerint amatőr és profi besorolás szerint. Arany minősítést szerzett Ficzere Alexa - Kalmár Zita - Lőrincz Dorina pompon trióban.

Felkészítette:a Orosháza Mazsorett és Tánccsoport Egyesület

Felkészítő edzők:Baráth Beáta, Hevesi Henriett

Futó Mária

Futó Mária az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén, az úgynevezett ÁSZÉV versenyen kozmetikai ismeretekből országos 2. helyezést ért el. Surányi Orsolya oktató az anyagismeret viszonylag nehéz témakörében végezte el a felkészítést, emellett gyakorlati példákkal segítette a közös munkát. Nagyné Szél Katalin tanárnővel az elmélet mellett hangsúlyt fektettek az írásbeli és szóbeli számonkéréshez szükséges kompetenciákra is. Vizsgafeladatokat oldottak meg közösen és önállóan is.  Mária felkészülését Bertáné Csépán Erzsébet oktató is segítette.

Felkészítő tanárok:Bertáné Csépán Erzsébet, Nagyné Szél Katalin, Surányi Orsolya

Géczi Fanni

Géczi Fanni szintén a Magyar Fodrász-Kozmetikus-Körmös Közhasznú Egyesület - OMC Hungary szervezésében a 64. Nosztalgia Magyar Bajnokságon remekelt. Fannit is Meszlényi Tamásné fodrász szakoktató készítette fel sikeresen, hiszen a női összetett versenyszám -nappali stílus - Day Style + menyasszonyi konty készítésében 2. , az utcai divatos szárítás- hosszú haj kategóriában 4. helyezést ért.

Felkészítő tanár: Meszlényi Tamásné

Gyermán Kíra

Gyermán Kíra a Boxing Gym Vásárhely – Budapesti Honvéd sportolója 2021 ifi OB ezüstérmese 70 kg-ban. Kíra legutoljára az Énekes István-emlékversenyen mutatta meg tehetségét, akkor is ezüstérmes lett, mint a tavaly év végi országos bajnokságon. Akkor nem sokon múlott az arany, így joggal érdemelte ki a válogatott behívót.

Felkészítette:a Boxing Gym Hódmezővásárhely

Felkészítő edző:Tóth Zsolt

Kádár-Németh Mirtill

Kádár-Németh Mirtill nyelvi előkészítő osztályba jár. Ő a Power Challenge fekvenyomó bajnokságon I. helyezést ért el a női – amatőr felhúzás ifjúsági +65kg-os kategóriában.

Felkészítette:a Herkules Se

Felkészítő edző:Otlokán Mihály

Kis Noel

Az Arany Üst az egyik legrégebbi hagyományokkal rendelkező korosztályos úszóverseny, melyet szokás szerint húsvét előtt, immár 41. alkalommal rendezték meg Dunaújvárosban. A gyermek és a serdülő korosztály országos megmérettetésén a Hód Úszó SE 3 versenyzője vett részt. Kis Noel 50 méter gyorson, 50 méter háton és 50 méter pillangón állt rajhoz, és mindhárom versenyszámát magabiztosan megnyerve 3 aranyérmet szerzett. Az 50 méter gyors mellett 50 méter háton és 50 méter pillangón is ranglistavezető időt úszott.

Felkészítette:a Hód Úszó SE

Felkészítő edző:Sibalin Dávid

Lovász Kamilla

Lovász Kamilla az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén, az úgynevezett ÁSZÉV versenyen kozmetikai ismeretekből országos 1. helyezést ért el. A verseny célja a szakmai érettségi vizsgára való eredményes felkészülés támogatása - a tehetséggondozás alapelveivel összhangban, a személyre szabott fejlesztés, a differenciálás elősegítése az oktatásban, a megszerezhető tudás iránti tanulói motiváció fokozása, a tehetséges tanulók számára lehetőség biztosítása tudásuk összemérésére volt. Surányi Orsolya felkészítő oktató a képi tanítást igyekezett egy jól megjegyezhető hasonlathoz kötni, mivel az anyagismeret viszonylag nehéz témakör a versenyen. Emellett gyakorlati példákkal segítette a közös munkát. Nagyné Szél Katalin az elmúlt hónapokban tematikusan készült a diákokkal.  Hétről hétre jártak körbe egy-egy témát: a kozmetikus szakmai ismeretek anyagát és a kapcsolódó hatóanyag ismeretet. Bertáné Csépán Erzsébet oktató a hétvégéken ült össze a diákokkal, átvették az anyagismeretet és szakismeretet érintő összes témakört, kiemelték a lényeget és online videó anyagokból is készültek.

Felkészítő tanárok:Bertáné Csépán Erzsébet, Nagyné Szél Katalin, Surányi Orsolya

Molnár Lili

Molnár Lili a Hódmezővásárhelyi SZC Eötvös József Technikum 9. A osztályába jár, Gazdálkodás és menedzsment ágazaton tanul. Minden nap Marosleléről jár be Vásárhelyre tanulni és edzeni. A Máté Taekwondo Egyesület tagja immáron 3 éve. 2021. november 29-én a kék öv - piros csíkot szerezte meg Dunaharasztiban. Edzője, felkészítője: Máté Gergő.

Felkészítette:a Máté Teakwondo és Hapkido Sportegyesület

Felkészítő edzők:Máté József, Máté Gergő, Máté Zsolt, Máté Mirabella

Nagy Ramóna

2021. november második hetében zajlott le a KICK-BOX Utánpótlás Európa Bajnokság Montenegro egyik legszebb városában, Budván. A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Eötvös József Technikum tanulója, Nagy Ramóna előtt hatalmas feladat állt, mivel a mezőny rendkívül népes és erős volt, hiszen Európa legjobb ifjú kickboxerei jöttek el összemérni tudásukat. A kemény küzdelemben a rutin és a tudás most is hozta az eredményt: Nagy Ramóna KL EURÓPA-BAJNOKI címet szerzett. A kiemelkedő teljesítményről a Nemzeti Sport is beszámolt.

Felkészítette:a Szeged Combat "D" Sc

Felkészítő edző:Tóth Gábor

Rekiczki Gusztáv

Április 23-24-én Balatonfüreden rendezték meg a Magyar Fodrász-Kozmetikus-Körmös Közhasznú Egyesület - OMC Hungary szervezésében a 64. Nosztalgia Magyar Bajnokságot. A több évtizedes múlttal rendelkező balatonfüredi fodrász bajnokságokat felelevenítve, a nagyszabású rendezvényen több év után először újra, személyesen találkozhattak a szépészet szakma legnevesebb képviselői és a versenyző tanulók. Rekiczki Gusztáv, a Hódmezővásárhelyi SZC Eötvös József Technikum 11/B osztályos diákja Meszlényi Tamásné fodrász szakoktató vezetésével és irányításával, valódi éremesővel zárta az áprilisi balatoni hétvégét a szakértő zsűri előtt. Férfi klasszikus frizuraszárítás kategóriában 2., összetett férfi frizuraszárítás kategóriában  szintén 2., férfi kereskedelmi frizuraszárítás kategóriában pedig 4. helyezett lett.

Felkészítő tanár: Meszlényi Tamásné

Ugrai Panna

Ugrai Panna a magyar úszósport egyik legnagyobb reménysége, a Hód Úszó SE versenyzője. A Fina Úszó Világkupa budapesti állomásán két döntős helyezést ért el és két országos csúcsot úszott: 200 méter háton 7., 100 méter vegyesen 8. lett. A Felnőtt Európa-bajnokságon szintén döntőbe jutott a 4×100-as magyar gyorsváltó tagjaként. A Rövidpályás Európa-bajnokságon Ugrai Panna ifi korú versenyzőként felnőtt Európa-bajnoki 6. helyezett lett 200 méter vegyesen. 5 nap alatt 6 alkalommal írta át a 17 évesek országos rekordját. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy országos csúcstartó gyorson, háton, vegyesen, 50, 100 és 200-as távon is. A brutális eredménylista kiváló lecke az utókor számára, és Panna ifi éveinek méltó lezárása is egyben. Egyéb országos versenyeken összesen 28 aranyérmet, 2 ezüstérmet és 1 bronzérmet szerzett. eredményei: a VI. Nemzetközi Rövidpályás Hód Kupán 18 aranyéremmel a legeredményesebb női versenyző és kiváló időeredményekkel 13 egyéni aranyérmet szerzett, emellett még 5 váltóban is győzelemhez segítette csapatát. Női 100 méter pillangón aranyérmes lett Debrecenben, az áprilisban megrendezett Felnőtt Országos Bajnokságon. 2019-ben Hosszú Katinka után a 2. lett, ugyanebben a számban. Ez már akkor ösztönzést adott arra, hogy legközelebb ő csapjon elsőként a célba. Május 14-től 22-ig Franciaországban Gimnáziumi Világbajnokságon lesz, ahol sok számban megméretteti magát, pillangón, háton, gyorson és vegyes úszásban. Szeretne a nyár végén sorra kerülő olaszországi Európa Bajnokságon is részt venni és minél jobb eredményeket elérni.

Felkészítette:a Hód Úszó SE

Felkészítő edző:Máté István Hunor

 

HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium

Ádók Eliza Erika

Ádók Eliza Erika a Hódmezővásárhelyi SZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium végzős pénzügyi-számviteli ügyintéző tanulója. Öt éven keresztül kitűnő tanulmányi eredménye, kitartó szorgalma példaértékű volt társai számára. Az iskolában töltött 5 év alatt nemcsak egyéni tanulmányi versenyeken, hanem társaival pénzügyi csapatvetélkedőkön is országos döntős eredményekkel büszkélkedhet. Kiváló teljesítményével hozzájárult ahhoz, hogy iskolája nevét országszerte megismerjék. A 2021/2022-es tanévben a szakma legrangosabb tanulmányi versenye – az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny – országos döntőjében 3. helyezést ért el, ezzel felmentést kapott a szakmai vizsga teljesítése alól. Tanulmányait szeptembertől a Szegedi Tudományegyetem Gazdálkodástudományi Karán kívánja folytatni.

Felkészítő tanárok:Pipisné István Ildikó, Lovász Edit, Horváth Erzsébet, Surányiné Bálint Zsuzsanna

 

HSZC Csongrádi Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Felvidéki Ákos

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében megvalósuló Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny  januárjában lebonyolított írásbeli területi előválogatóján a HSZC Csongrádi Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 3 tanulója jutott tovább Hűtő-és légtechnikai rendszerszerelő szakmában. Ezt követően februárban a budapesti területi válogatón a szóbeli és gyakorlati verseny Gépészet szakmacsoport, épületgépészet ágazatban Hűtő-és légtechnikai rendszerszerelő szakmában a döntőbe jutott Felvidéki Ákos 11.A osztályos tanuló. A Szakmasztár fesztivált április 25-27én Budapesten a Hungexpo Zrt helyszínén rendezték meg. A döntő komplex gyakorlati versenyfeladatból állt. Az első versenynapon Felvidéki Ákos Hűtőtechnikai rendszerszerelő feladatokban bizonyíthatott. A 240 perces feladatban nagyon jól teljesített, fölényben versenytársaival. A második napon a Légtechnikai rendszerszerelő feladatok szintén 240 perces feladat volt. A légcsatorna-elemek helyszínen történő méretre vágása és kiépítése rajz alapján szintén jól sikerült tanulónknak. Ákos a szóbeli és gyakorlati vizsgafeladatokból kimagaslóan teljesített, felkészítő tanárai Mészáros-Rózsa Angéla, Palásti István és Orosz Csaba voltak. Sikerrel, hiszen Felvidéki Ákos aranyérmet szerzett, így mentesül a szakmai vizsga alól.

Felkészítő tanárok:Mészáros-Rózsa Angéla, Palásti István, Orosz Csaba

 

HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum

Vendlóczki Alexandra

2021/2022-es tanévben is megrendezték az ÁSZÉV (Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenye) versenyt az utolsó éves (12. évfolyam) technikumi képzésben résztvevők számára. Az országos megmérettetést minden szakterületen meghirdették, melyre az idei évben 7830 diák nevezett. A fiatalok megmutathatták a szakmai érettségi tantárgyakból az elmúlt 4 tanév alatt elsajátított elméleti tudásukat.

Vendlóczki Alexandra is elindult ezen a versenyen. Kilencedik évfolyamtól szépen dolgozott, munkája alapján végig a tanulmányi élmezőnyben volt. Alexandra nem csak magolt tudással rendelkezik, hanem meglévő ismereteit kombinálni is tudja. Ezen a neves versenyen kimondottan szakmai elméleti ismereteiről kellett bizonyítani, összegezni ismereteit. Az olykor nehezen értelmezhető, kombinált feladatok, kérdések megválaszolásához szükséges volt közismereti tantárgyi tudásalapja is. A felkészülési idő mindannyiuknak igen kemény volt, hiszen az érettségi előtti hajrában a többi tantárgyból is megfelelően teljesíteni kellett. A versenyre való felkészülés sok energiát vett el, mivel a tanulás napi plusz órákban is történt jelenléti és online formában egyaránt. Szorgalma és kitartó munkája meg is hozta az eredményt, hiszen az országból induló 150 diák közül a legjobbként kiemelve, megnyerte az országos versenyt.

Felkészítő tanár:Medgyesi Arnoldné

Baksa Richárd

Baksa Richárd, a HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum 2/10 C osztályos tanulója, országos 1. helyezést ért el a 3 fordulós Országos Szakképző Iskolai Közismereti Tanulmányi Versenyen, reál tantárgycsoportban.Richárd egyenletes, szép teljesítményével megnyerte mind a februári iskolai, mind pedig a márciusi regionális szakaszt. Az Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny záró fordulóját április 23-án rendezték meg az egri Heves Megyei SzC Sárvári Kálmán Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumában. A reál tantárgycsoport versenyét a HSZC diákja toronymagasan nyerte meg mintegy 600 induló közül. Baksa Richárd kitartó, szorgalmas munkáját méltatja az a tény, hogy párhuzamosan készült mind humán, mind pedig reál tantárgycsoportban a megmérettetésekre. A humán regionális fordulón is kiemelt lett, de nem indulhatott mindkét tantárgycsoportban a döntőn, így a versenybizottság határozata alapján reál ágon folytatta tovább a versenyt.Felkészítője Mácsai Anita oktató.

Felkészítő tanárok:Mácsai Anita, Csetfalvi Enikő Pálma, Zsíros Frank


next 5

A mi világunk

Hírek