Hírek / Közélet

Bakson átadták a Posta Partnerként is működő Goods Market üzletet

2023. június 8. 07:30 Közélet | Szerző: Fazekas Gábor

Átadták a Posta Partnerként is működő, Magyar Falu Program támogatásával felújított és kibővített Goods Market üzletet.
 
A június másodikai ünnepi eseményre többen is összegyűltek a falu lakói közül, akik elismerően nyilatkoztak az üzletről és az új szolgáltatásról, a postai szolgáltatások igénybevételének lehetőségéről.
 
Az üzlet átadási ünnepségén Magony Tamás üzletvető köszöntötte a megjelenteket, majd megköszönte a Magyar Falu Program támogatását, melynek köszönhetően meg tudták valósítani a bolt felújítását, és a postai szolgáltatások integrálását.
 
Búza Zsolt polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy minden lakos számára fontos, és a település szempontjából is felemelő érzés, ha bővülnek a településen lévő szolgáltatások. A polgármester megköszönte Farkas Sándor államtitkárnak a sikeres pályázatot, és külön megköszönte Magony Tamásnak és családjának azt, hogy belefogott ebbe a beruházásba. Egy pályázatot véghez vinni iszonyú nagy munka, főleg, ha nem teljes mértékben támogatott a beruházás. Fontos ebben, hogy ők is bíznak a településben, és ezért még azt is bevállalták, hogy a postát is üzemeltetik.  A posta egy ilyen kistelepülésen legalább olyan fontos, mint egy bolt működése, hiszen továbbra is lehet levelet, csekket feladni, utána pedig bevásárolni, így összekötve a kellemest a hasznossal – fogalmazott a polgármester.
 
Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese és parlamenti államtitkára a Magyar Falu Programra és annak eredményeire tért ki. Mint elmondta, nagyon sok kistelepülés kapott lehetőséget, pályázati támogatást, és itt Bakson is több ilyen sikeres pályázat volt. A postai szolgáltatásokról szólva elmondta, hogy azokat az európai jogrendhez kell igazítani, és azon dolgoznak, hogy ahol kiesnek ezek a szolgáltatások, hogyan tudják visszapótolni más keretek között az itt élő emberek számára. Sok ilyen vállalkozóra van szükség, akik a szolgáltatásokat beépítik a saját szolgáltatásaik közé – méltatta a létrejött beruházást és annak megvalósítóit.
 
Az ünnepi beszédeket követően Amanso Brendan Chika atya szentelte fel az üzletet, és áldotta meg mindazokat, akik e házba belépnek.
 
A szalag átvágása után Magony Tamás üzletvezető vezette körbe a meghívott vendégeket az üzletben és a postaponton.
 
A bolt előtt közben valaki arról érdeklődött, hogy megnyitott-e már a posta, mert akkor elintézné az ügyes-bajos dolgait. Végre, nem kell járkálnom össze-vissza – nyugtázta, majd bement a felújított és kibővített üzletbe.
 
Forrás és kép: kistelekjaras.hu


next 5

A mi világunk

Hírek