Több mint 200 családnak osztott ki élelmiszercsomagot a baksi önkormányzat Húsvét előtt, ezzel segítették a koronavírus-helyzet miatt hátrányos helyzetbe került lakosokat. Búza Zsolt, a falu polgármestere a Rádió 7-nek elmondta, hogy a lakosság higgadt és fegyelmezett, mindenki betartja a kijárási korlátozás alatt érvényben lévő szabályokat, éppen ezért nem volt szükség arra, hogy további szigorító rendelkezéseket hozzanak a húsvéti ünnepek előtt. Hozzátette: az élelmiszercsomagokat részben felajánlásból, részben önkormányzati forrásból állították össze. Szerinte a lakosság összefogása példaértékű.
„Nagyon sok olyan ember jelentkezett nálunk, akik önkéntes munkára jelentkeztek, illetve önkéntes felajánlásokat tettek. Így történt ez a múlt héten is, a húsvéti ünnepek előtt. Több százezer forint értékű élelmiszeradományt sikerült kiosztanunk, több mint 200 családnak. Ez tartalmazott étolajat, lisztet, cukrot, tésztát, konzerveket és burgonyát is” – fogalmazott Búza Zsolt.
Kép forrása:kistelekjaras.hu