Hírek / Közélet

Batidai Vigasságba hívta a környékbelieket szombaton a névadó település

2019. július 6. 14:07 Közélet | Szerző: Géczi Emese

Batidai Vigasságba várták szombaton az érdeklődőket. Soós Csilla, a Batidai Olvasókör elnöke a Rádió 7-nek elmondta, hogy a programot a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ Helyi identitás és kohézió erősítése elnevezésű, közösségfejlesztő pályázatának köszönhetően valósították meg.  Szintén a pályázat keretében hoztak a játszótér környékére egy tetővel ellátott nyolcszemélyes filagóriát. Hozzátette: délelőtt a többi között ugrálóvárral, arcfestéssel és Gigi bohóc közreműködésével, lufihajtogatással várták a legkisebbeket, illetve ingyen ebédet biztosítottak, valamint ruhaosztást tartottak a rászorulóknak. Délután bűvészműsorral és zenés vigadalommal szórakoztatták a közönséget. Soós Csilla kifejtette: "A cél az a Batidai Vigasság megszervezésvel, hogy a helyi lakosságot egy kis közösséggé kovácsolhassuk össze. Különféle családi programok vannak. Nagyon fontos, hogy minél többen részt vegyenek, minél több generáció, és hogy jól érezzék magukat együtt."


next 5

A mi világunk

Hírek

Banner