Hírek / Kultúra

Befutott a Vaksötét folytatásának első előzetese!

2021. július 1. 08:30 Kultúra | Szerző: Fazekas Gábor

Öt év telt már el a Vaksötét című, kritikusok és közönség által is igencsak kedvelt horrorfilm óta és bár tudtuk, hogy a folytatás elkerülhetetlen (az utolsó pár percet elnézve), egészen mostanáig kellett várni arra, hogy befusson a második film első előzetese. 
 
A Vaksötét sztorija néhány évvel az első film történéseit követően játszódik. A Stephen Lang által megformált férfi, Norman elszigetelten él egy kis házikóban, szabadidejében pedig egy kislányt gondoz és tanítja meg neki a túlélés szabályait.
 
Aránylag nyugodalmas élete akkor fordul fel, amikor néhány fiatalember képében a múlt sötét árnyai látszanak visszakopogtatni a férfi életébe. Na de nézzük azt a trailert:
Ahogyan láthattuk, az alkotók ismételten eljátszanak azzal, hogy egy home invasion-thrillert kanyarítanak a történetből. A csavar azonban esetünkben az, hogy nagyon úgy néz ki, azok után, hogy az előző filmben Norman volt a "szörnyeteg", addig itt mintha nem őt akarnák a legfőbb gonosztevőnek megtenni (sőt, mintha már-már pozitív színben tüntetné fel ez a pár képkocka). Ennyiből nagyon úgy tűnik, hogy a film a masszív izgalmakon kívül valahogy pedzegetni fogja a bűntudattal való együttélés, valamint a megváltás tematikáját is, reményeink szerint pedig nem fog kisiklani a sok kreatív gyilkosság és csapda között.
 
A film főszereplői között Langen kívül láthatjuk még Madely Grace-t, Rocci Williams-et, valamint Bobby Schofieldot is. A rendezői munkálatokat Fede Alvarez helyett ezúttal Rodo Sayagues vállalta magára, előbbi maradva producerként és társíróként. A Sony Pictures égisze alatt készült horrort a tervek szerint augusztus 12-től láthatjuk majd a hazai mozikban. 
 
Forrás és kép: puliwood.hu


next 5

A mi világunk

Hírek