Hírek / Közélet

Letölthető hanganyagok

Benkő Zsolt szerint Márki-Zay Péter lezüllesztette a vásárhelyi önkormányzatot

2020. május 27. 13:02 Közélet | Szerző: Géczi Emese

Márki-Zay Péter polgármester lezüllesztette a hódmezővásárhelyi önkormányzatot. Erről Cseri Tamással közös sajtótájékoztatóján beszélt Benkő Zsolt fideszes önkormányzati képviselő. A politikus felidézte, az utóbbi két évben csaknem 60 kiváló szakember hagyta ott a polgármesteri hivatalt a számukra teremtett méltatlan körülmények miatt. Hozzátette, helyükre nem találtak megfelelő munkaerőt, ezt az is bizonyítja, hogy Vásárhelynek fél éve nincs jegyzője, ami egy megyei jogú város esetében példátlan. Benkő Zsolt felidézte, hogy a várost szabálytalan informatikai közbeszerzés miatt 13 millió forintra büntette a Közbeszerzési Tanács, most pedig Márki-Zay Péter egyik csoportvezetőjét, bizalmi jogászát tartóztatták le egy szegedi bűncselekmény-sorozat ügyében, fegyveres rablás miatt. A képviselő úgy fogalmazott, Márki-Zay Péter a szakembereket bűnözőkre cserélte. Benkő Zsolt arra is felhívta a figyelmet, hogy bár a rablást elkövető csoportvezetőt év elején eltávolították a posztjáról, mivel visszaéléseket követett el Vásárhelyen is, Márki-Zay Péter csak most, a szegedi bűncselekmények után kezdte el vizsgálni az ügyeit. Benkő Zsolt erről részletesen így nyilatkozott: „Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere mindent megtesz annak érdekében, hogy lezüllessze a polgármesteri hivatalt. Úgy látjuk, hogy a szakmai munka helyett az elmúlt két évben egyre több a visszaélés a polgármesteri hivatalban és a lezüllesztés nagyon sok helyen és nagyon sok folyamatban megnyilvánul.”

 

 

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek