Hírek / Sport

Berecz Zsombor megnyerte a portugáliai Finndingi Európa-bajnokságot!

2021. április 17. 08:00 Sport | Szerző: Fazekas Gábor

Berecz Zsombor aranyérmet nyert a portugáliai Finndingi Európa-bajnokságon.
 
A magyar szövetség honlapja szerint az olimpiai kvótás, 2018-ban világbajnok magyar vitorlázó az élről várhatta a pénteki utolsó versenynapot, amelynek első futamában - összességében a kilencedikben - ötödik helyen végzett, ezzel az eredményével pedig a tizedik futamban elért helyezésétől függetlenül megvédte Európa-bajnoki címét.
 
Az eredmény még nem hivatalos, azzá csak a zárófutam befejezése után órákkal, az esetleges óvások megtárgyalása, a hivatalos eredménylista nyilvánosságra hozatala, illetve a díjkiosztó után válik.
 
Berecz jól kezdett a kontinensviadalon, ugyanis az első nap után rögtön az élre állt egy-egy negyedik és ötödik hellyel. Ezt követően a második napon kevésbé vitorlázott jól, kilencedik és tizedik helyével összesítésben a második pozícióba csúszott vissza, de a harmadik versenynapot követően - amelyen hatodik, majd hetedik lett - visszavette a vezetést.
 
Csütörtökön aztán óriási lépést tett az aranyérem felé, ugyanis mindkét futamot megnyerte, pénteki ötödik helyével pedig behozhatatlan, húszpontos előnyre tett szert a Rio de Janeiróban olimpiai aranyérmes, illetve négyszeres világbajnok brit Giles Scott-tal szemben, aki végül 70 ponttal zárt. A viadal honlapja szerint a harmadik helyet a svájci Nils Theuninck (74) szerezte meg.
 
Berecz sikerének értékét növeli, hogy nem elsőszámú hajójával és vitorlájával indult, és az Eb-t elsősorban felkészülésnek tekintette az ötkarikás játékokra.
 
Forrás és kép: hirado.hu


next 5

A mi világunk

Hírek