A hétvégén rendezik Csólyospáloson a Szüreti Felvonulást. Á. Furus János polgármester a Rádió 7-nek elmondta: remélik, hogy jó idő lesz a fogatos látványosságra. Idén a Balotaszállási Citerazenekar műsorát nézhetik meg a Közösségi Házban az ebéd előtt, majd délután kettő órától indul a felvonulás a fogatok, a zenészek és az énekesek közreműködésével a község utcáin. Két megálló is lesz, a Móra utca-Petőfi utca sarkon, illetve a sportpályánál, majd visszatérnek a Közösségi Házhoz, ahol a pálosi borokból tartanak kóstolót.