Hírek / Közlekedés és kék hírek

Börtönbüntetésre ítélték Nicolas Sarkozy volt francia elnököt

2021. március 2. 08:15 Közlekedés és kék hírek | Szerző: Fazekas Gábor

A volt köztársasági elnököt és ügyvédjét azzal vádolták, hogy meg akartak vesztegetni egy magas rangú bírót információkért cserébe.
 
A jobboldali politikus nem kommentálta a bíróság döntését az ítélethirdetést követően. Ügyvédje, Jacqueline Laffont néhány órával később „szélsőségesen szigorúnak” minősítette az ítéletet, amely szerinte „teljesen megalapozatlan és igazolhatatlan”.
 
Jobboldali politikusok elképedésüknek és szomorúságuknak adtak hangot, míg Nicolas Sarkozy felesége, Carla Bruni énekesnő az Instagramon elítélte a férje elleni „képtelen hadjáratot”.
 
Az exelnök ellen több eljárás is folyamatban van, de ez volt az első, amely bírósági szakaszba került, és az első alkalom az 1958 óta tartó V. köztársaság történetében, hogy korrupció gyanújával kellett egy volt államfőnek bíróság elé állnia.
 
A volt államfő telefonját a 2007-es győztes elnökválasztási kampányához Moammer el-Kadhafi néhai líbiai vezetőtől érkezett állítólagos támogatás ügyében indult nyomozás keretében 2014 elején lehallgatták.
 
Az egyik lehallgatott telefonbeszélgetéséből kiderült, hogy a semmítőszék egyik magas rangú bírája, Gilbert Azibert egy másik, az úgynevezett Bettencourt-ügy nyomozásának részleteiről rendszeresen tájékoztatta a volt államfő ügyvédjét, Thierry Herzogot. Cserébe Sarkozy állítólag egy monacói kinevezés érdekében közbenjárását ígérte a bírónak.
 
Forrás: hirado.hu
Kép: AFP


next 5

A mi világunk

Hírek