Hírek / Sport

F1: Brit Nagydíj, sprintkvalifikáció: az első hármas nyilatkozata

2021. július 18. 07:45 Sport | Szerző: Dudás Róbert

Max Verstappen nyerte a Formula 1 történetének első sprintkvalifikációs versenyét, miután Lewis Hamilton elrontotta a rajtot, és később sem tudta visszaszerezni pozícióját. A britnek tehát be kellett érnie a második hellyel. Csapattársa, Valtteri Bottas harmadikként ért célba, holnap innen kezdi tehát a nagydíjat. Nézzük, hogyan értékeltek ők hárman a leintés után!

Max Verstappen (Red Bull) – 1. hely
 
Nehéz előzni, a rajtot viszont sikerült jól elkapni. Megelőztem Lewist, és utána próbáltam a saját tempómra figyelni, de persze végig keményen nyomtuk. Eközben azért vigyázni kellett a gumikra is, mert eléggé hólyagosodtak. Kaptam három pontot, ami eléggé viccesen hangzik most, de azért persze elfogadom. Szerintem holnap érdekes csata vár ránk. Nem nyúlhatunk az autóhoz, szóval sokat már nem tehetünk. A Mercedes előnyben van az egyenesekben, de mi jók vagyunk a kanyarokban. Most hátrány, hogy nem változtathatunk a szabadedzés után, de ezzel meg kell birkózni. Szerintem így is erős futamunk lehet. Köszönet a szurkolóknak! Tudom, hogy a brit versenyzőket támogatják, de nagyon jó látni őket. Amire én vágyok az most az, hogy holnap csatázzuk egy jót Lewisszal. - mondta Max a szombati sprintfutam után.
Lewis Hamilton (Mercedes) – 2. hely
 
Mindent beleadtam az első körben… Most először is köszönetet szeretnék mondani a szurkolóknak. Nagyon szeretem őket, és nem tudom elmondani, mennyi energiát adnak nekem, szóval szerettem volna most elsőként célba érni, de holnap újra harcba szállok. Sajnos a rajton ment el. Nem így veszíteni, de próbálom ezt a negatívumot holnap pozitívvá tenni. Az a legfontosabb, hogy célba értünk, holnap pedig újra harcolunk. A Red Bull nagyon gyors, folyamatosan húzott el előlem. Holnap valahogy meg kell próbálni elkapni. Remélem, jó lesz a rajtom. Idén általában jók voltak, de most nem jött össze. Keményen dolgozunk majd, de nehéz itt pozíciót nyerni. Bízom abban, hogy az egyenesben előnyben lehetünk. Bárcsak újrajátszhatnánk ezt a rajtot… de holnap lesz egy másik! Nem tudom, a szurkolóknak milyen volt a futam, de szerintem jó ez a hétvége. Élvezetes! Tegnap rögtön jött az időmérő, most pedig ez a futam. Nem ez volt minden idők legizgalmasabbja, de jöhet még ilyen. Talán egy kicsit más formában, de így élvezetesebb a hétvége. Holnap nagy szükségem lesz mindenki energiájára. - mondta Lewis a szombati sprintfutamot követően.
Valtteri Bottas (Mercedes) – 3. hely
 
A lágy gumikkal próbáltunk más stratégiát választani, amivel a cél az lett volna, hogy a rajtnál megelőzzem Maxot. Sajnos nem jött össze, mert ő is jól rajtolt, nekem pedig kicsit blokkoltak a kerekeim, így nem tudtam kihasználni a lehetőséget. De megpróbáltuk. A helyem végül sikerült megtartani, noha nagyon hólyagosodtak a lágyak. Rendben volt ez a futam. Nem lesz könnyű a holnap nap, hiszen még melegebb lesz, ami még több gondot okozhat a gumik tekintetében. Ezzel tisztában vagyunk. Bármi megtörténhet holnap, szóval kíváncsian várom. - mondta el Valteri a Formula 1 torténetének első sprintfutamát követően szombaton.
 
Fotók: Formula 1
Forrás:  Formula 1, MTI, m4sport.hu


next 5

A mi világunk

Hírek