Hírek / Közélet

Letölthető hanganyagok

Cseri Tamás szerint nincsenek összhangban Márki-Zay Péter szavai és tettei

2019. október 25. 12:42 Közélet | Szerző: Géczi Emese

Cseri Tamás szerint az újraválasztott vásárhelyi polgármester tettei és szavai ellentétben állnak egymással. Az önkormányzati képviselő a Rádió 7-nek azt mondta, hogy Márki-Zay Péter a korrupció és megfélemlítés elleni harcot tűzte ki céljául programbeszédében az alakuló közgyűlésen, ugyanakkor alpolgármestere, Kis Andrea a mai napig nem tisztázta a szerepét a Zuschlag ügyben, és az új képviselő-testület első döntéseivel menesztette az önkormányzati cégek vezetőit, valamint igazgatósági és felügyelő bizottsági tagjait, tekintet nélkül arra, milyen szakemberek. Cseri Tamás a Polgármesteri Hivatalban végzett tisztogatásról is szólt, kiemelve, hogy az alpolgármester most minden irodába ellátogat és a menesztett munkatársakat szidja a még ott dolgozóknak. Úgy fogalmazott, hallgattuk a szép szavakat, miközben a rendszer a függöny mögött darált és darált. Cseri Tamás erről részletesen így beszélt: „Polgármester úr nagyon szép elveket vázolt fel, arról beszélt, hogy ő elítéli a politikai alapú megfélemlítést, minden oldal elfogadhatta ezt a felvázolt programtervet, sajnos a valóság néhány órával később már mást mutatott, hiszen az alakuló ülés után volt egy szünet, majd az ülés rendkívüli közgyűléssel folytatódott. Itt felmentették az összes önkormányzati cég igazgatósági és felügyelőbizottsági tagságát, tíz-tizenegynéhány embert hívtak vissza az állásából. Ez szöges ellentétben állt azzal, amit a polgármester úr a díszközgyűlésen felvázolt.”


next 5

A mi világunk

Hírek