Hírek / Sport

Letölthető hanganyagok

Diákolimpiai döntőt tartottak Vásárhelyen

2019. március 20. 14:56 Sport | Szerző: Géczi Emese

Vásárhelyen tartották a mezei futás megyei diákolimpiai döntőjét. A versenyen öt korcsoportban, 11-től 19 éves korig 57 iskola mintegy 620 diákja versenyzett az Európa Parkban. Petróczki Ádám főszervező a Rádió 7-nek elmondta, hogy egyéniben az első négy, csapatban pedig az első két helyezett jutott tovább az április 10-ei, gödöllői országos döntőbe. Hozzátette: az érmekért zajló verseny megyei fordulójában több mint 100 hódmezővásárhelyi gyermek bizonyíthatott. 

Hozzátette: az érmekért zajló verseny megyei fordulójában több mint 100 hódmezővásárhelyi gyermek bizonyíthatott. Petróczki Ádám erről részletesen így nyilakozott: „Közel 20 településről jöttek diákok, Szentesről, Makóról, Csengeléről, Kistelekről, Csongrádról, tehát gyakorlatilag minden település képviseltette magát a megyében. Az utóbbi öt évben a 400 körüli területi forduló indulói létszámot most már 700 környékére sikerült feltornászni, ma is, a megyei versenyben ez a 600 fölötti létszám mutatja, hogy milyen népszerű a futás.”

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek