Hírek / Sport

Címkék

#olimpia #Tókió

Digitális hangulat lesz az üres olimpiai versenyhelyszíneken

2021. július 22. 06:55 Sport | Szerző: Dudás Róbert

Digitális eszközök segítségével próbálnak hangulatot teremteni az üres versenyhelyszíneken a megnyitóval pénteken kezdődő tokiói olimpia szervezői.

A koronavírus-járvány miatt a küzdelmeket gyakorlatilag nézők nélkül rendezik meg, de ahogy Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke fogalmazott: nem akarják, hogy a sportolók egyedül érezzék magukat a stadionokban vagy a csarnokokban.

„Szeretnénk megmutatni nekik, hogy az emberek velük vannak és támogatják őket” – fogalmazott a német sportdiplomata.

A NOB azt reméli, hogy a tokiói játékok minden idők legnézettebb olimpiája lesz világszerte.

A hangulat fokozásának technikai kellékei között lesz egy audiorendszer, amely a korábbi olimpiák alapzaját, a lelkesedést, illetve a tapsot játssza majd be, így a versenyzők úgy érezhetik, hogy mégis ülnek nézők a lelátón. Emellett otthonról, egy digitális platformon keresztül minden szurkoló küldhet virtuális tapsot is a résztvevőknek, és a helyszíneken, valamint a televíziós közvetítésben látható lesz, hogy melyik országból hányan drukkolnak. Mindenkit arra biztatnak, hogy készítsen magáról egy öt másodperces szelfivideót, küldje be, és ezt is megjelenítik majd a kivetítőkön. Néhány versenyhelyszínen pedig a sportolóknak lehetőségük lesz arra, hogy a versenyük után közvetlenül élő kapcsolatba léphessenek az otthon szurkoló családjukkal és barátaikkal.


Forrás: m4sport.hu

 

Címkék

#olimpia #Tókió


next 5

A mi világunk

Hírek