Hagyományos disznótorost mutatnak be a Sóshalmi Olvasókörben szombaton délelőtt 9 és 12 óra között. Molnár Ernő elnök a Rádió 7-nek elmondta, korábban is tartottak már disznóvágást, hogy megismertessék a feldolgozási folyamatokat. A rendezvényre bárki előzetes bejelentkezés nélkül mehet, kóstoló is lesz.
„Perzselést és bontást nem láthatnak az érdeklődők, mert ezeket a munkákat a segítőink előző nap már elvégzik. Így sült vér készítésen, kolbász és a hurka töltésen, tepertő sütésen és orjaleves főzésen vehetnek részt az érdeklődők” – sorolta Molnár Ernő.
A témáról bővebben december 2-án, pénteken délelőtt 10 órától, a Rádió 7 Közös Nevező című műsorában hallhat!
Borítókép: Illusztráció