Hírek / Közélet

Dolgozói védelmével készül a koronavírus második hullámára a Hódfó

2020. szeptember 11. 10:12 Közélet | Szerző: Géczi Emese

Kisebb veszteségekkel túlélte a koronavírus első hullámát a Hódfó Hódmezővásárhelyi Közhasznú Nonprofit Kft. Börcsök Györgyi, a cég ügyvezetője a Rádió 7-nek elmondta, hogy az állami támogatásnak köszönhetően mind a 170 dolgozójukat megtartották, akik közül 155 megváltozott munkaképességű. Hozzátette, az utóbbi, kevesebb megrendelést hozó időszak sem bérkiesést, sem munkaóra csökkenést nem jelentett a cég alkalmazottainak. Közlése szerint a koronavírus újabb hullámának érkezésével egyelőre osztott műszakot nem rendelnek el, fertőtlenítéssel és a megfelelő védőfelszerelés használatával igyekeznek védeni a betegségtől dolgozóikat. Börcsök Györgyi erről részletesen így nyilatkozott: „Megint be fogjuk vezetni a maszkhasználatot, a fertőtlenítést és igyekszünk a dolgozók között a távolságot is tartani, amit csak nagy odafigyeléssel lehet megtenni, mert a termelés folyik a cég mindhárom telephelyén. Hála Istennek van megrendelésünk, ugyan a megrendelés-állomány csökkent egy kicsit, de van mit csinálni.”

Kép forrása: vasarhely24.com


next 5

A mi világunk

Hírek