Szombaton rendezi meg a KerekEmese történelmi, néprajzi, természetismereti vetélkedősorozat döntőjét az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark. Kiss Róbert Károly igazgatóhelyettes a Rádió 7-nek elmondta, hogy a többfordulós vetélkedő döntőjébe az előzetes fordulók korosztályonkénti legjobb 12-12 csapata jutott be, a 140 jelentkező csapatot és mintegy 600 résztvevő diákot felvonultató elődöntők után. A megmérettetés végén értékes ajándékokkal gazdagodhatnak a versenyzők. Hangsúlyozta, a vetélkedőt a környezettudatosság, a hagyományok tisztelete és ápolása, illetve az iskolai oktató-nevelő munka támogatása érdekében 2006-ban hívták életre a szervezők. Kiss Róbert Károly hozzátette: „A honismeret témaköréből sok olyan tárgykört érint ez a vetélkedő, amely plusz töltetet ad ezeknek a fiataloknak. A legfontosabb azonban az, hogy ez mégiscsak egy játékos vetélkedő, ahová az ország, a Kárpád-medence minden részéből érkeznek fiatalok, akik itt egymásra találnak, ezért én úgy érzem, hogy ez a verseny elsősorban egy identitásképző erő.”
Kép forrása: opusztaszer.hu