Hírek / Sport

Döntött az UEFA, zárt kapus büntetést kaptak az angolok az Eb-döntőn történt szurkolói rendbontások miatt

2021. október 19. 06:45 Sport | Szerző: Fazekas Gábor

Az Európai Labdarúgó-szövetség a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a fegyelmi bizottság döntött az angol–olasz Európa-bajnoki döntő előtt és közben történt szurkolói rendbontások ügyében. Az angol Labdarúgó-szövetség két zárt kapus büntetést kapott – ebből egyet két évre felfüggesztve –, továbbá 100 ezer eurós pénzbüntetést is be kell fizetnie az UEFA kasszájába.
 
Mint ismert, a júliusi Eb-döntő kezdését megelőzően a jeggyel nem rendelkező angol szurkolók egymással és a rendfenntartókkal is összecsaptak a londoni Wembley Stadionon kívül, majd áttörték a biztonsági kordonokat, és legalább százan benyomultak a lelátóra. A rendőrök közül 19-en megsérültek, és az eset kapcsán 49 embert vettek őrizetbe.
 
A meccs előtt az angol drukkerek füttyszóval és bekiabálásokkal zavarták meg az olasz himnuszt, majd tárgyakat dobáltak a pályára, meggyújtottak egy pirotechnikai eszközt, egy személy pedig a pályára futott a találkozó alatt.
 
A történtek után az UEFA fegyelmi bizottsága eljárást indított, és ahogy az várható volt, meg is büntette az angol szövetséget. Az angol válogatottnak a következő két hazai, UEFA-sorozatban esedékes mérkőzését nézők nélkül kell lejátszania. Igaz, a döntés értelmében a második zárt kapus büntetést két évre felfüggesztették. Emellett az angol szövetségnek 100 ezer eurós pénzbüntetést is be kell fizetnie az UEFA kasszájába.
 
A büntetés indoklásában, az okok között szerepel a stadion környékén és a stadionon belüli rendbontás és rendezési hiányosságok, a játéktérre való berohanás, a tárgyak bedobálása a pályára, illetve az ellenfél himnuszának megzavarása is.
 
Az angol szövetség közleményben reagált az UEFA-büntetésre. Eszerint az FA csalódott az ítélet miatt, de elfogadja a határozatban foglaltakat. Emellett úgy fogalmaz, „elítéljük azon személyek szörnyű viselkedését, akik a szégyenletes jeleneteket okoztak a Wembley Stadionban és környékén az Eb-döntőben, és nagyon sajnáljuk, hogy közülük néhányan beléphettek a stadionba.”
 
A közleményben továbbá az áll, hogy annak érdekében, hogy a Wembley környékén látott atrocitások ne forduljanak újra elő, egy független felülvizsgálatot kezdeményeznek, és továbbra is együttműködnek a hatóságokkal, illetve támogatják a felelősségre vonásra irányuló erőfeszítéseket.
 
A dánok elleni elődöntő miatt az FA-t már a torna után 30 ezer euróra büntették, mivel a drukkerek ugyancsak megzavarták az ellenfél himnuszát, pirotechnikai eszközöket használtak, és többször is lézerfénnyel zavarták a dán kapus Kasper Schmeichelt.
 
Az Európa-bajnoki döntőben a rendes játékidő 1-1-es döntetlenre végződött, a hosszabbításban nem született gólt, a tizenegyespárbajt pedig az olaszok nyerték, akik így 1968 után lettek ismét a kontinens legjobbjai.
 
Forrás és kép: M4Sport


next 5

A mi világunk

Hírek