Töretlen a népszerűsége a honvédkadét programnak: már több mint hétezren tanulnak ebben a képzésben – írta pénteki közleményében a Honvédelmi Minisztérium. A tavalyi évhez képest több mint ötven százalékkal nőtt a programban résztvevők száma. Kiemelték: a honvédkollégiumok a speciális napirendnek és a katonapedagógusoknak köszönhetően a legintenzívebb honvédelmi nevelést képesek biztosítani, miközben a közismereti képzést, illetve a szakképzést kötelező bentlakással egészítik ki. A 2022/23-as tanévtől már négy oktatási intézményben, a hódmezővásárhelyi mellett a debreceni, a nyíregyházi és a szolnoki kollégiumban élhetnek ezzel a lehetőséggel a diákok.
Kiemelt kép: kratochvil.hu