Hírek / Közélet

Kisgyerekeket lőttek le Svédországban

2021. július 20. 06:25 Közélet | Szerző: Dudás Róbert

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerint kisgyerekeket lőttek le Svédországban, miközben – mások mellett – a svéd miniszterelnök Magyarországot támadja a gyermekeket védő törvény miatt.

„Míg sokan, például a svéd miniszterelnök is politikai támadást indított Magyarország ellen a gyermekeket védő törvény miatt, addig Stockholm mellett, a szabadban játszó kisgyermekeket lőttek le” – írta Menczer Tamás hétfőn a Facebook-oldalán.

Az óvodás és a kisiskolás gyermeket lőtt sebbel szállították kórházba, feltehetően a bandaháború – újabb, ártatlan – áldozatai, tette hozzá.

Az államtitkár közölte: egyetért Stefan Löfven svéd kormányfővel, a gyerekek testi és lelki fejlődését meg kell védeni, Svédországban is.

„És Svédországban az életveszélyes golyótól is meg kell védeni a gyermekeket. Nagyon remélem, hogy sikerülni fog” – tette hozzá.

Menczer teljes testi és lelki felépülést kívánt a gyermekeknek, a szülőknek pedig legmélyebb együttérzését fejezte ki.


Forrás: MTI, hirado.hu

 


next 5

A mi világunk

Hírek