A Hold pontos másolatának megépítését tervezik Dubajban potom négymilliárd fontért, ezzel azt remélik, hogy jelentősen fellendül az Egyesült Arab Emírségek gazdasága.
Michael Henderson kanadai vállalkozó áll a Moon projekt mögött, amelynek keretében egy 30 méteres dubaji épület tetején egy gigantikus, 274 méteres holdmásolat készül.
Belsejében egy üdülőhelyet alakítanak ki, amely 4000 szobás szállodát, 10 000 férőhelyes arénát, éjszakai klubot és wellnessközpontot foglal magában.
A tervek szerint lesz egy holdterme is, amelyben a látogatók kipróbálhatják milyen érzés lenne a Holdon az élet.
A becslések szerint 4,28 milliárd fontba (1,7 billió forint) kerülő projekt évi 2,5 millió vendéget remél.
Ez Henderson és társalapítója, Sandra G Matthews szerint lehetővé teszi, hogy jelentősen befolyásolja az Egyesült Arab Emírségek gazdaságának minden aspektusát, beleértve a turizmust is.
„Ez a Közel-Kelet és az Észak-Afrika régió legnagyobb és legsikeresebb modern kori turisztikai projektje lesz, amely megduplázza a Dubajba irányuló éves turisztikai látogatottságot a globális vonzerő, a márkaismertség és az egyedülálló, többszörösen integrált kínálat alapján.”
Forrás és kép: hirado.hu