Hírek / Közélet

Letölthető hanganyagok

Egészségház épül és iskolát fejlesztenek Pitvaroson

2019. április 15. 11:16 Közélet | Szerző: Kormos Tamás

Több forrásból, vagyis összesen 160 millió forintból egy egészségügyi projekt valósul meg Pitvaroson. Radó Tibor polgármester elmondta: egy 340 négyzetméter alapterületű egészségházat alakítanak ki, melyben helyet kap a védőnői szolgálat, valamint a fog- és a háziorvosi rendelés. A kivitelező augusztus végére készül el a munkával. Az idei tanévzáró után pedig elkezdődik az általános iskola felső tagozatos épületének a fejlesztése, melynek a költsége 482 millió forint.

Radó Tibor kitért arra is, hogy a Hódmezővásárhelyi Tankerület végezteti el az iskola felújítását. A tervek szerint egy évet vesz igénybe a munka, addig az 5-8. osztályosokat más épületekben helyezik el. Tavaly adták át a teljesen felújított és kibővített pitvarosi óvodát. Az önkormányzat részt kíván venni a Magyar Falvak Programban, melynek keretében az intézmény udvarát szeretnék rendbe tenni.

Fotók: www.pitvaros.hu

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek