Hírek / Közélet

Egy harmadik oltás biztosan véd a deltavírussal szemben

2021. július 9. 06:30 Közélet | Szerző: Dudás Róbert

A Pfizer koronavírus elleni vakcinájának harmadik adagja fokozhatja a védelmet a vírus delta variánsa ellen – jelentette be a cég tudományos vezetője újságíróknak csütörtökön, hozzátéve, hogy tárgyalást kezdtek az Egyesült Államok gyógyszerészeti hatóságaival a szer vészhelyzeti alkalmazásáról.

Mikael Dolstein kitért az Izraelből érkező, a fertőzésszámok jelentős emelkedéséről szóló hírekre is, és elmondta, hogy bár a vakcina hatékony a delta variáns ellen, az újonnan fertőzötteket januárban vagy február elején oltották be a Pfizer vakcinájával, márpedig ennyi idő alatt az antitestek száma csökken.


Hangsúlyozta mindazonáltal, hogy az Izraelből és az Egyesült Királyságból érkező legújabb adatok azt mutatják, hogy a vakcina még csökkent antitestszám mellett is körülbelül 95 százalékos hatékonysággal előzi meg a fertőzés súlyosabb tüneteinek kialakulását. Bejelentette, hogy a vállalat nemsokára közzéteszi az izraeli adatokat feldolgozó kutatását.

Hozzátette egyúttal, hogy több ország – egyebek között európaiak is – már megkereste őket egy esetleges harmadik oltással kapcsolatban, amely szerinte különösen fontos az idősebb korosztály esetében.

 

 

Dolsten kiemelte azt is, hogy az újabb dózis miatt, továbbá azért, mert a világon még mindig nagyon sokan nincsenek beoltva, vélhetően megnő az igény a vakcinára, a Pfizer ezért igyekszik növelni gyártókapacitását.

A vállalat idén hárommilliárd dózisnyi vakcina gyártását tűzte ki célul, jövőre pedig négymilliárdot irányzott elő – jelentette ki.

Albert Bourla, a Pfizer elnök-vezérigazgatója áprilisban már azt közölte, hogy a Pfizer vakcináját beadatóknak valószínűleg egy harmadik adagra is szükségük lesz az elsőt követő 6-12 hónapon belül a védettség fenntartása érdekében, és nem zárta ki azt sem, hogy az oltás évente meg kell majd ismételni.


Forrás: MTI, hirado.hu


next 5

A mi világunk

Hírek