Hírek / Közélet

Letölthető hanganyagok

Egy külterületi utat szélesítenének ki Kiszomboron

2021. december 10. 14:18 Közélet | Szerző: Kormos Tamás

A 43-as főútról a településre bevezető egyik utat tennék rendbe Kiszomboron. Szirbik Imre polgármester a Rádió 7-nek elmondta: erre azért van szükség, mert a vasúti átjáró előtti kanyar igen szűk, így a Makó és Szeged között közlekedő távolsági buszok alig férnek el rajta. Az önkormányzat a szélesítés érdekében be is adott egy pályázatot, a várható támogatási összeg 20 millió forint, amihez 3 milliós önerőt kell biztosítani. A polgármester hozzátette: jelenleg is folyik útfelújítás a községben, az önkormányzat célja, hogy minden útjuk aszfaltos legyen.

Szirbik Imrétől megtudtuk: egy korábbi Magyar Falu Programos pályázatnak köszönhetően nyertek mintegy 40 millió forintot és ebből épül új aszfaltréteg öt kiszombori utcában. A kivitelező három szakaszon már be is fejezte a munkát, de az év végéig minden helyszínen elkészül az új út.

Belső fotó forrása: Szirbik Imre Facebook oldala

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek