Az idei évben is egy-egy tábla csokival lehet támogatni a Karitáció Alapítvány bohócdoktorainak gyógyítást segítő tevékenységét. Gere Anikó Mónika programkoordinátor a Rádió7-nek elmondta, hogy az alapítvány idén is több száz gyermek karácsonyi ünnepét szeretné boldoggá tenni azzal, hogy a kórházban fekvő gyerekeknek ajándékoz csokoládét. Hozzátette, a legalább háromhónapnyi szavatossági idővel rendelkező csoki-adományokat december 15-ig fogadják a bohócdoktorok a Karitáció Alapítvány irodájában Szegeden, a Kálvária tér 31. szám alatt. A további gyűjtőpontok listáját, és az akció részleteit a karitacio.hu oldalon lehet megtalálni. Gere Anikó Mónika erről részletesen így nyilatkozott: „Az ország több területén van gyűjtőpontunk. Szegeden, Szolnokon, Deszken, Székkutason vagy Szőregen is. Ide is be lehet vinni a csokoládékat, ezek a gyűjtőpontok pedig eljuttatják hozzánk. A csokoládé mellé várjuk továbbra is a verseket, rajzokat, pici üzeneteket, amiket a bohócdoktor társaimmal eljuttatunk a kórházakba.”
Kép forrása: kreativjatek.hu