Hírek / Kultúra

Egyéves a vásárhelyi Ifjúsági Klub

2022. június 22. 10:54 Kultúra | Szerző: Megyeri József

Több programot is tart a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ szombaton. Kiss Tímea programszervező a Rádió 7-nek elmondta, délután 3 órakor az intézmény első emeletén a Szegedi Tömörkény István Gimnázium diákjainak műveiből nyílik kiállítás. A nap folyamán azt is megünneplik, hogy egyéves lett az Ifjúsági Klub. A születésnapi rendezvény a Dizájn Műhely negyedik foglalkozásával kezdődik.

„Nyári Juli professzionális alkotó vezetésével három órától várjuk a festeni vágyókat. Lesz hennafestés is, amit Balázs Andi tart. Általában arcfestés szokott lenni, így most ez újdonság, hogy hennafestés lesz helyette. Öt órától a Traubi ad fergeteges koncertet, majd közönségtalálkozót tartunk a Theshowk-kal. A programokat a Suncity Brass koncertje zárja” – ismertette Kiss Tímea.

Borítókép: Ifjúsági Klub Facebook-oldala


next 5

A mi világunk

Hírek