Hírek / Közélet

Egymilliárd forintos beruházás ért véget a vásárhelyi Ipari Parkban

2022. május 17. 13:57 Közélet | Szerző: Megyeri József

Harminchét hektárral bővült a hódmezővásárhelyi Ipari Park egy egymilliárd forintos kormányzati és európai uniós pályázatnak köszönhetően. Az összeget még 2016-ban nyerte el az önkormányzat. A területen feltáró utak épültek, megvalósult a földgáz- és vízellátás, szennyvízelvezetés, valamint villamosenergia-hálózatot és közvilágítást alakítottak ki.

Márki-Zay Péter polgármester a keddi projektzáró rendezvényen elmondta, próbálnak olyan feltételeket biztosítani a befektetőknek, amelyek alkalmasak minél több munkavállaló foglalkoztatásához.

„A 37 hektárnyi területből 30 már elkelt. A városnak ezen a területen kívül, a környéken vannak további olyan ingatlanjai, amelyek nyitva állnak befektetők előtt. Lázár János országgyűlési képviselővel két héttel ezelőtt tárgyaltam, és megcéloztunk a Modern Városok Program keretében további 100 hektáros bővítést, tehát folytatódik az Ipari Park bővítése” – ismertette Márki-Zay Péter.

Hódmezővásárhelyi Ipari Park infrastrukturális fejlesztése
 
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a 4414. számú Hódmezővásárhely-Maroslele-Makó összekötőút és a 4415. számú Hódmezővásárhely-Földeák-Makó összekötő utak között a belterületi határtól dél-keleti ingatlanok összevonásával újabb 37 hektár ipari parkot alakított ki teljes infrastruktúrával, a TOP-6.1.1-15-HM1-2016-00001 kódszámú, „Ipari parkok, iparterületek fejlesztése” pályázati felhívás keretében. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.
 
A projektre megítélt vissza nem térítendő támogatás összege: 1.094 millió Ft. A fejlesztés eredményeként 4 nyomvonalon feltáró utak épültek, megvalósult a kialakítandó telkek közmű fejlesztése (villany- víz- szennyvíz- és földgázhálózat). A projekt fizikai befejezése 2022. május 31.
 
A beruházás megkönnyíti a térségben található kis- és középvállalkozások telephelyhez jutását, bővítési szándékuk megvalósulását is, illetve hozzájárulhat a vállalkozói kedv növekedéséhez és további új munkahelyeket teremthet.
 
A projektről bővebb információt a https://www.hodmezovasarhely.hu/projekt/iparipark/ oldalon olvashatnak.


next 5

A mi világunk

Hírek