Hírek / Közélet

Elhunyt Jeff Beck, a legendás angol rockgitáros

2023. január 12. 07:45 Közélet | Szerző: Fazekas Gábor

Meghalt 78 éves korában Jeff Beck legendás angol rockgitáros, az egykori Yardbirds tagja – közölte sajtósa helyi idő szerint szerdán.
 
A blues, a jazz és a rock and roll határait feszegető gitárvirtuóz bakteriális agyhártyagyulladásban hunyt el kedden, halála helye egyelőre nem ismert. „Jeff nagyon kedves ember volt, kiemelkedő, zseniális gitáros” – írta Tony Iommi, a Black Sabbath zenésze a Twitteren.
 
Beck a Yardbirds együttes tagjaként vált ismertté, később elindult szólókarrierje, mely a kemény rock, a jazz, a funky blues, sőt az opera területére is kiterjedt.
 
Híres volt improvizációs tehetségéről, a harmóniák szeretetéről és kedvenc Fender Starocaster gitárján található, úgynevezett vibrátókarról.
 
Az Aerosmith gitárosa, Joe Perry mondta 2010-ben a The New York Times-nak: „Jeff Beck a Föld legjobb gitárosa, mindenestül felette áll mindannyiunknak, olyan tehetséggel, amilyen egy-két generációban csak egyszer tűnik fel”.
 
Beck a 60-as évek végének legendás rockgitáros-nemzedékéhez tartozott, Clapton, Jimmy Page és Jimi Hendrix kortársa vol. Nyolcszor nyert Grammy-díjat, a Rock and Roll Hírességek Csarnokába kétszer iktatták be, 1992-ben a Yardbirds tagjaként, később 2009-ben szóló zenészként.
 
A Rolling Stone szaklap minden idők száz legnagyobb gitárosát felsoroltató listáján az ötödik helyre került. „Jeff képes volt éteri zenét játszani” – mondta szerdán Jimmy Page, a Led Zeppelin alapítója.
 
Olyan énekesekkel gitározott, mint Luciano Pavarotti, Cyndi Lauper, Stevie Wonder, legutóbb Johnny Depp, két lemezt készített Rod Stewarttal, egyet, az Emotion and Commotiont egy 64 tagú zenekarral.
 
Szeretem a káosz elemét a zenében. Ez az érzés a legjobb, feltéve, hogy nem túl sok a káosz, egyensúlynak kell lennie. Épp most láttam a Cirque du Soleilt, úgy hatott rám, mint a teljesen szervezett káosz” – nyilatkozott a Guitar Worldnek 2014-ben.
 
Karrierje fénypontjai közé tartozott, amikor Tim Bogert basszusgitárossal és Carmine Appice dobossal 1973-ban megalapították a Beck, Bogert and Appice-t, koncertturnét tartott Brian Wilsonnel és Buddy Guyjal, valamint Les Paul emlékére készítette a Rock and Roll Party (Honoring Les Paul) albumot.
 
Jeff Arnold Beck az angliai Surrey-ben született, a Wimbeldoni Művészeti Egyetemen tanult, apja könyvelő volt, anyja csokoládégyárban dolgozott. Gyerekkorában építette meg első hangszerét egy szivardobozból, képkeretből és egy távirányítású játékrepülő húrjából.
 
Több zenekarban játszott, mielőtt a Yardbirdsben felváltotta Eric Claptont, egy évvel később átadta helyét Jimmy Page-nek. Beckkel a zenekar olyan kislemezeket készített, mint a Heart Full of Soul’, az I’m a Man és a Shapes of Things.
 
Első instrumentális sikere az 1967-es Beck’s Bolero, melyben szerepelt Jimmy Page és John Paul Jones, a későbbi Led Zeppelin tagjai, valamint Keith Moon, a Who dobosa és fellépett Jimmy Hendrixszel is.
 
Gitárjátéka sok filmben hallható, köztük a Casino és a Világverők. Nemrég fejezte be Johnny Depp-pel közös, 18 című albumát, hallható Ozzy Osbourne lemezén, a Patient Number 9-en is.
 
Forrás: MTI
Kép: hirado.hu


next 5

A mi világunk

Hírek