Hírek / Közélet

Elindult az első segélyszállítmány Vásárhelyről Aknaszlatinába

2022. március 4. 09:56 Közélet | Szerző: Megyeri József

Elindult az első tartós élelmiszerekből, fertőtlenítő és tisztálkodási szerekből, takarókból és plédekből álló segélyszállítmány a hódmezővásárhelyi Fidesz-irodától Kárpátaljára pénteken délelőtt. A lakosok által összegyűlt adományokat Vásárhely testvérvárosába, Aknaszlatinába juttatják el. A gyűjtést a hét elején Lázár János országgyűlési képviselő és Grezsa István miniszteri biztos indította el. Grezsa István a Rádió 7-nek elmondta, pártállástól függetlenül továbbra is várják a felajánlásokat.

„Továbbra is lehetőség van arra, hogy a Fidesz-irodába reggel 8 és este 7 óra között behozzák az emberek az adományaikat. Ez a hely azért alkalmas a gyűjtésre, mert könnyen megközelíthető és mindig vannak fiatal munkatársak, akik segítséget tudnak nyújtani az adományok pakolásában. Tartós élelmiszerek, tisztálkodási és fertőtlenítőszereket, takarókat és plédeket várunk. Ruhát nem kérünk, hiszen most nem tudunk vele mit kezdeni” – hangsúlyozta a miniszteri biztos.


next 5

A mi világunk

Hírek