Hírek / Kultúra

Elindult az új évad a Szegedi Nemzeti Színházban

2022. szeptember 7. 08:19 Kultúra | Szerző: Megyeri József

A Szegedi Szabadtéri Játékok miatt ugyan nyáron sem állt le a munka, a mai évadnyitó társulati üléssel hivatalosan is kezdetét vette a 2022/23-as évad a Szegedi Nemzeti Színházban. A közönség az elmúlt évekhez hasonlóan idén is színes, tartalmas műsorra készülhet.

Az ember közösségi lény, önmagát a csoportjához viszonyítva határozza meg – a Szegedi Nemzeti Színház társulata a nézőkkel alkot közösséget, és erre az összetartozás érzésre a jövőben hatalmas szükség lesz – ezekkel a gondolatokkal kezdte évadnyitó beszédét Barnák László főigazgató, az új évadban ugyanis eddig nem látott nehézségekkel kell megküzdenie az intézménynek. Ezt dr. Kovács Tamás gazdasági alpolgármester is megerősítette azzal kiegészítve, hogy a magas nézőszámok, teltházas előadások az előző évadban és a nyári estéken a Szegedi Szabadtéri Játékokon alátámasztják, hogy a közönség részéről is megvan az igény az összetartozásra, most pedig minden eddiginél nagyobb jelentőséggel bír majd, az energetikai problémák, a gazdasági válság okozta nehézségeket ugyanis a színház, a művészet képes árnyékolni. Ezt az igényt, illetve bizalmat tükrözi, hogy a bérletértékesítés kezdete óta 4321 felnőtt- és ifjúsági bérlet talált gazdára.

A színházi dolgozók a nyár folyamán sem dőlhettek hátra: szinte mindannyian a Szegedi Szabadtéri Játékok munkáját segítették. Rendkívül sikeresen, az idei nézőszám ugyanis meghaladta a tervezettet, csaknem 65.000-en voltak kíváncsiak az előadásokra és koncertekre. A közönség kétharmada az ország más pontjairól érkezett a városba, 81%-uk kifejezetten a fesztivál miatt, több, mint 16.000 néző pedig most először tekintett meg előadást a Játékokon, így az első, teljes egészében a Szegedi Nemzeti Színház által szervezett és lebonyolított évad minden várakozást felülmúlt.

A szegedi teátrumot is hívták fesztiválokra: az Élet-ritmusra című produkció a Thealteren, a 39 lépcsőfok pedig a VIDOR Fesztiválon vendégszerepelt, míg Varsányi Anna Esküvő után című bemutatóját a Városházi Esték keretében láthatták a szegediek a színház művészeinek közreműködésével.

Nagyjairól is megemlékezett a Szegedi Nemzeti a nyáron: Varga Mátyás Kossuth-díjas díszlettervezőnek, a színház örökös tagjának a Dóm téri Nemzeti Emlékcsarnokban méltó emlékhelyet állított Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése, civilek, jelenlegi és korábbi kollégák közreműködésével, valamint emléktáblát kapott Szeged két színművésze, Agárdy Gábor és Máriáss József.

Kállai Ákos, a Kooperáló Színházpedagógiai Alkotótér vezetője ismertette, hogy az évadban új színjátszócsoport és önismereti alkotóműhely létrehozásával készülnek általános iskolások és felnőttek számára, közösségi előadást létrehozva. A továbbjátszások mellett új, a figyelmet a család fontosságára felhívó produkcióra is számíthatnak az érdeklődők, valamint folytatódnak a korábbi években megszokott és kedvelt közösségépítő foglalkozások, előadásokhoz kapcsolódó felkészítő és feldolgozó programok.

Az energiaválság a Szegedi Nemzeti Színház mindennapjait, művészeti tevékenységét is nagy mértékben befolyásolja, ezért feltételezhető, hogy a jövőben a működésére vonatkozó változtatások bevezetésére kényszerül az intézmény. Az már biztos, hogy az elszálló energiaárakkal járó költségnövekedés nem teszi lehetővé az összes eredetileg tervezett bemutató színpadra állítását. Ennek értelmében lekerül a műsorról a Don Giovanni, a Pomádé király új ruhája, a Zdenec Adamec, valamint megszűnnek a gyerekbérletek.

Fontos változás továbbá, hogy a KATA törvény módosítását követően az eddig vállalkozóként foglalkoztatott színművészek 26 év után ismét a Szegedi Nemzeti Színház alkalmazotti jogviszonyban álló munkavállalói.

Dinyés Dániel zenei vezető hangsúlyozta, Szeged a vidéki operajátszás utolsó végvára, hiszen amíg a többi vidéki nagyvárosban gyakorlatilag összeomlani látszik az operajátszás, Szegeden azért küzdenek minden erejükkel, hogy megmaradjon. „Meg kell becsülnünk minden napot, amikor bejöhetünk dolgozni, azt csinálhatjuk, amit szeretünk, amire születtünk. Örüljünk minden egyes összefogódzkodásnak, mert most nagyobb szükségünk van erre, mint eddig bármikor” – fogalmazott Dinyés.

A teátrum teljes társulata arra törekszik, hogy a várható nehézségek ellenére, meghálálva a közönség bizalmát olyan előadásokat hozzon létre, melyekből a nézők erőt meríthetnek a mindennapok átvészeléséhez, estéről estére örömmel foglaljanak helyet a nézőtéren, és az új évadban is a Szegedi Nemzeti Színház legyen a nap fénypontja.


next 5

A mi világunk

Hírek