Elkészülta Baksot és a mindszenti kompot összekötő út, a beruházásta Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében valósították meg. Búza Zsolt, Baks polgármestere a Rádió 7-nek elmondta, hogya Magyar Közút Nonprofit Zrt. a munkálatokat a múlt héten fejezte be. Kiemelte, hogy a pályázat keretében elnyert összeget a kormány egészítette ki, így tudták befejezni a felújítást. Hozzátette: ez az útvonal és a komp a turisták és a kerékpárosok körében is igen népszerű. Az utat már igénybe vehetik a közlekedők.
„Van, aki csak direkt ezért jön el, hogy a komppal tudjon egyet utazni, ami egy borzasztó jó élmény. A másik pedig, hogy turisztikai szempontból is jó, hiszen nagyon sok kerékpáros szokott eljönni hozzánk, és megy ki a Tiszára, és a Tiszával összekötő út tulajdonképpen ez a mindszenti komp-Baks összekötő út is. Nagyon kedvelt a kerékpárosok körében is” – fogalmazott Búza Zsolt.