Ma indult el a PET kupa folyómentő verseny a Maroson, a négy napos akcióban a résztvevők a folyó Apátfalva és Szeged közötti szakaszát takarítják meg. Jani János, Ferencszállás polgármestere a Rádió 7-nek elmondta: a csapatok mentesítik a műanyagpalackoktól a mintegy 20 kilométer hosszú szakaszt, érintve községük folyópartját is.
„Természetesen nagy szeretettel várjuk őket. A többségük vissza fog menni Makóra, 70-80 főről beszélünk egyébként. Az éjszakát a szomszédos városban fogják tölteni, míg néhányan nálunk fognak majd sátrazni, ők fogják őrizni a kikötő csónakokat. Természetesen a helyi látnivalókat, a templomot, Pajtamúzeumot, Székely kaput örömmel megmutatjuk az érdeklődőknek, de várjuk a községből érkező lakosainkat is” - tette hozzá Jani János.