Hírek / Közélet

Letölthető hanganyagok

Elkezdődött az Óföldeák-Földeák út felújításának a tervezése

2020. február 20. 11:34 Közélet | Szerző: Kormos Tamás

Több évtizede folyamatosan romlik az Óföldeákot Földeákkal összekötő út minősége. Simonné Sinkó Erika óföldeáki polgármester örömmel számolt be arról a Rádió 7-nek, hogy végre elkezdődött ennek a közel 5 kilométeres szakasz felújításának a tervezése. Hozzátette: az óföldeákiak napi szinten használják ezt az utat, hiszen minden hivatalos ügyet csak a szomszédos településen lehet elintézni, a gyerekeik pedig oda járnak óvodába és iskolába. A polgármester kiemelte: a másik irányba, vagy Maroslele felé még rosszabb állapotban van az út, annak még útalapja sincs, maximum 20-30 kilométer per órás sebességgel lehet rajta közlekedni.


 

Simonné Sinkó Erikától megtudtuk: nemrég a községben jártak a közútkezelő munkatársai és akkor tárgyaltak az útfelújításról. A beruházás megkezdésének a pontos dátuma még nem ismert, de az óföldeákiak már nagyon örülnek annak is, hogy végre napirendre került ez a munkálat. A Maroslelére vezető úttal kapcsolatban pedig a polgármester kiemelte: hiába arra közelebb az autópálya felhajtója, de a községben lakók inkább a távolabbit használják, mert annyira rossz a közeli út. Ráadásul Óföldeákról Szegedre tartó buszok is ezen az útnak szinte már alig nevezhető valamin közlekednek.

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek