Szeged is csatlakozik az országos Orgonák éjszakája programjaihoz. A hangszerek királynőjét a Rókusi Templomban Somogyi-Tóth Dániel szólaltatja majd meg, szombaton este fél 9-től. Az orgonaművész a Rádió 7-nek elmondta, hogy a többi között Händel orgonaversenyeket fog játszani, de Csősz János trombitaművész szólójátéka is színesíteni fogja az előadást. A közönség az esten a hangszer történelmével és jövőjével is megismerkedhet. A rendezvény különlegessége, hogy egy rekordkísérletet valósítanak a meg az művészek: egyszerre játsszák el az ország minden táján az Orgonák éjszakájához kapcsolódó helyszíneken Kovács Szilárd orgonaművész külön erre az eseményre komponált darabját. Somogyi-Tóth Dániel erről részletesen így beszélt: „Vállaltam, hogy megtanulom és eljátszom én is. Nagy örömömre szolgál, hogy ez egy jó mű, úgyhogy nagy örömmel nézek elébe. Az, hogy Szegedre megyünk, az pedig külön öröm a számomra, mert én nagyon szeretem a várost.”
Kép forrása: szeged.hu