Hírek / Egyéb/Archív

Eltűnt a Honor egyik új prototípusa

2019. április 29. 15:26 Egyéb/Archív | Szerző: Fazekas Gábor

A Huawei almárkája a Honow View 20 hivatalosan is bemutatkozott, a januári esemény óta azonban csend honolt a cég háza táján. Most azzal kerültek be a hírekbe, hogy az eddig kizárólag házon belül használt új prototípus egyik példánya eltűnt, így gyorsan rövid bejelentésben kérték az emberek segítségét. 
 
A várhatóan május közepén debütáló okostelefon a Honor 10 közvetlen utódaként mutatkozik majd be a nagyközönség előtt, a cég azonban eddig szinte semmilyen részletet nem árult el a külsőt, illetve a specifikációt illetően. Annyit tudni mindössze, hogy néhány alkalmazott hozzájutott egy-egy prototípushoz, ahogy az ilyenkor szokásos, egyikük viszont egy németországi utazás alatt elvesztette azt – állítása szerint a Düsseldorfból Münchenbe tartó, ICE 1125 jelölésű vonaton történt az eset, annak ellenére, hogy a készülék mindvégig saját hátizsákjában volt. A cég egy rövid Twitter-bejegyzésben értesítette a közvéleményt, egyben az emberek segítségét kérve. A szöveg szerint a telefon egy szürke tokkal együtt volt használatban, amely eltakarta a kamerákat, valamint a hátlap kialakítását. 
 
A megtaláló kereken 5 ezer eurót kaszálhat a telefon visszaszolgáltatásával, és bár egyes felhasználók rögtön azzal vádolták meg a gyártót, hogy mindez pusztán marketingfogás, az illetékesek ragaszkodnak azon állításukhoz, hogy erről szó sincs. Egyelőre tehát ennyit tudunk az esetről, bár két nappal később, április 25-én, már néhány technikai jellegű részletet is közzétettek, amely szerint a megjelenés május 21-én esedékes, az ár pedig jó eséllyel 400 euró körül lesz majd. 
 
A korábbi pletykák alapján a Kirin 980 chip alkalmazására számíthatunk, itt egyelőre egyetlen hivatalos felvétel látott csak napvilágot, amely viszont nem mutatja meg nekünk a pontos külsőt, így továbbra is kérdéses, hogy előlapi bevágásra, netán egy ettől eltérő kialakításra voksoltak-e házon belül. A kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó valószínűnek tűnik, ehhez hátoldali tripla-kamera, valamint egy 32 megapixeles szelfikamera csatlakozhat, 6 vagy 8 GB RAM, valamint egy 128 vagy 256 GB-os tároló kíséretében.
 
Forrás: sg.hu
Kép: blog.avast.com


next 5

A mi világunk

Hírek