Hírek / Közélet

Elveszi Kis Andrea alpolgármesteri feladatait és fizetését Márki-Zay Péter

2022. április 28. 15:59 Közélet

Elveszi Kis Andrea alpolgármesteri feladatait és fizetését Márki-Zay Péter. A hódmezővásárhelyi polgármester ezt a város csütörtöki közgyűlésének végén jelentette be, válaszul arra, hogy az ülés elején még az őt támogató képviselők sem szavazták meg Kis alpolgármesteri tisztségének megvonását. A szavazáson a fideszes képviselők nem vettek részt.

Az elvonást követően Kis Andreának megszűnnek az alpolgármesteri jogkörei, a bére pedig mintegy 1 millió forinttal csökken. Cseri Tamás önkormányzati képviselő a Rádió 7-nek elmondta: kicsinyes, ostoba és alantas politikai bosszút áll Márki-Zay Péter, amikor méltatlan módon leszámol az egyik olyan szövetségesével, akinek annak idején az első polgármesteri megválasztását köszönheti.

Cseri hozzátette, Kis Andreának komoly szerepe volt abban, hogy 2018-ban Márki-Zay mögött felsorakozzon valamennyi helyi ellenzéki párt, ezért a polgármester most a politikai bölcsőjét ringató kézbe harap.

Fotó: Promenád24


next 5

A mi világunk

Hírek