Hírek / Kultúra

Emelkedett a hallgatói létszám a Mezőgazdasági Karon

2021. december 28. 10:37 Kultúra | Szerző: Megyeri József

Eredményes és kihívásokkal teli évet zárt a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara. Mikó Edit dékán a Rádió 7-nek elmondta, online és személyes formában is tartottak rendezvényeken idén. Többek között konferenciákat, nyílt napot és jubileumi díszoklevél átadót szerveztek. Új alapképzés megkezdésére is lehetőségük nyílt: az agrár- és üzleti digitalizáció szak szeptemberben indul először. A hallgatói létszám is emelkedett.

„A júliusi számok alapján 26 százalékkal több diákot tudtunk felvenni. Ebben az is közrejátszik, hogy egyre népszerűbb a mezőgazdaság, illetve az is, hogy a kar földrajzilag is olyan helyen található, ahol szükség van az agrárszakemberekre” – tette hozzá Mikó Edit.


next 5

A mi világunk

Hírek