Hírek / Kultúra

Eredményesen szerepeltek a vásárhelyi művészeti iskola diákjai a közelmúlt versenyein

2019. március 21. 12:06 Kultúra | Szerző: Géczi Emese

Tizenhárman kaptak különféle díjakat a márciusi versenyek során a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola diákjai közül. Emellett négy tanári különdíjjal is büszkélkedhetnek az intézmény pedagógusai. Vágó János igazgató a Rádió 7 érdeklődésére elmondta, hogy Szentesen a Kortárs Zenei Találkozón 6 tanuló kapott kiemelt nívódíjat, további két diák pedig nívódíjat vehetett át. A kisújszállási Országos Kürtversenyről egy harmadik helyezést és egy különdíjat hoztak el az iskola diákjai, míg Törökszentmiklóson, a Nemzetközi Hegedűversenyen egy tanuló bronzminősítést kapott. Szintén márciusban volt Szegeden a Gitártalálkozó, amelyről egy diák nívódíjat hozott el, de a kiskőrösi Zongoraetűd-verseny is sikerrel, egy kiemelt nívó díjjal zárult a Péczely egyik ifjú zongoristája számára. Vágó János erről részletesen így nyilatkozott: „Azt mondhatom, hogy az iskola tanulói nagyon-nagyon jó eredményeket értek el. Tizenhárom tanuló részesült elismerésben, és ehhez még hozzáadhatjuk a tanári különdíjakat, ami esetünkben négy tanári különdíj. Elég aktívak a tanulóink a versenyeken, ez köszönhető a tanároknak, és természetesen a tanulók lelkesedésének, akik szeretik a hangszerüket, szeretnek megnyilvánulni a színpadon és akár versenyeken is részt vesznek.”

Kép forrása: promenad.hu

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek