A karácsonyi vásárokat az adventi ünnep ikonikus szimbólumaként tartják számon Németországban, idén azonban a varázst elnyomhatja a terrortól való félelem – írja a Magyar Idők.
A német sajtó pénteken arról írt, hogy biztonsági intézkedések valóságos erődítménnyé változtatják az emberek millióit vonzó vásárokat: a 2016-os, 12 emberéletet követelő merényletből tanulva már tavaly is minden rendezvényen megerősítették a rendőri jelenlétet, és kordonokkal, illetve betontömbökkel óvták a tömeget.
A Deutsche Welle német hírügynökség pénteken azonban arról írt, hogy a terrortámadás helyszínén, a berlini Breitscheid téren idén a „szokásosnál” is szigorúbb körülmények között kell ünnepelnie az embereknek.
A belvárosi helyszín az egyik legnépszerűbb a karácsonyi vásárok között: a nagy tömegre felkészülve ezért a héten munkások 160, óriási acél munkalappal vették körbe a teret, amelyeket hatalmas, homokkal és kővel töltött zsákokkal rögzítettek sorfalban.
A belváros nyugati részének központjában álló Vilmos császár-emléktemplom körül elterülő térhez vezető utakat a Truckbloc nevű acélszerkezettel zárják le, amely a német gyártó tájékoztatása szerint akár 18 tonnás, az akadálynak óránkénti 80 kilométeres sebességgel ütköző teherautókat is megállít.
A vásáron emellett magán-biztonságiszolgálatok emberei korzóznak a járókelők között, miközben az egyenruhás és civil ruhás rendőrök is megemelt létszámban lesznek kivezényelve. A berlini szenátus szerint a gondosan kidolgozott, 2,5 millió euróból felépülő installáció „példátlan védelmet nyújt” még akár a teherautókkal szemben is.
A hatóságok abban reménykednek, hogy az idén tesztelt intézkedések egyfajta „tervrajzként” szolgálnak a jövőbeni események biztosítására vonatkozóan. A védőelemek ugyanis újrahasználhatók, és a karácsonyi időszak végeztével a rendőrség tulajdonába kerülnek.
forrás:makohirado.hu
kép:reuters