Hírek / Közélet

Ezer utalványt osztott szét a Mindenki Számít Vásárhelyen Alapítvány

2021. augusztus 30. 15:50 Közélet | Szerző: Megyeri József

Véget ért a Mindenki Számít Vásárhelyen Alapítvány jótékonysági akciója, amely során ezer első osztályos és rászoruló általános iskolás gyerek tanévkezdését tették könnyebbé fejenként tízezer forint értékű sportszerutalvánnyal. Kószó Péter, az alapítvány elnöke sajtótájékoztatón elmondta, öt nap során tíz állami és egyházi iskolában osztották szét az adományt. A tanulók és a szülők pozitívan fogadták a kezdeményezést, amire összesen 10 millió forint felajánlás érkezett helyi vállalkozásoktól és magánszemélyektől.  Kószó Péter hozzátette, a jövőben is terveznek hasonló megmozdulásokat.

„Ha sikerül forrásokat találni, akkor karácsonykor is szeretnénk egy akciót szervezni a legrászorultabbak részére. Számomra most az idősek kerülnek a középpontba. A gyerekeknek és a szüleiknek most sikerült segítenünk, de az idősek is ugyanolyan fontosak, mint a gyerekek” – fejtette ki Kószó Péter.

A témáról bővebben szeptember 3-án, pénteken 10 órától a Rádió 7 Közös Nevező című műsorában hallhat!

Fotó: Promenad24


next 5

A mi világunk

Hírek