Összesen 11 versenyző ellen indított vizsgálatot az FIA az Osztrák Nagydíj után. Nagy részük az utolsó körös baleset miatt kerülhet bajba.
Bőven volt dolga az FIA versenybíróságának vasárnap délután a Red Bull Ringen, ám az Osztrák Nagydíj leintése után sem pihenhetnek még. A futam utolsó körében Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen furcsa ütközése okozott kavarodást, ami az érintettek mellett többeket is bajba sodorhat.
Räikkönent és Vettelt konkrétan a baleset miatt idézték be, azt vizsgálják, melyikük volt felelős az ötös kanyarban történtekért.
„A kerekek összeértek, és elszálltunk. Balszerencsés lett a vége, de nem sok mindenen változtatott, mivel egyikünk sem volt pontszerző helyen. De még meg fogom nézni az esetet kívülről is” – nyilatkozta a 2007-es bajnok. „Láttam, hogy ott van, de nem tudom, hogyan értünk össze. Nem tudom, hogy én mozdultam-e be, vagy ő, még meg kell néznem.”
Vettel nem vádaskodott. „Nem tudom, valószínűleg csak félreértés lehetett. Egyik oldalról sem merült föl a szándékosság” – mondta morcosan a kockás zászlót így el nem érő német, akit 17.-ként rangsoroltak.
A két bajnok egyike sem volt a normál versenyíven az 5-ös kanyarban – hogy így alakult, az annak köszönhető, hogy előtte Räikkönen George Russellt támadta a 11. helyért. Az FIA a williamsest is beidézte, mivel fölmerült, hogy előtte, a 4-es kanyarban bemozdult a finn előtt a féktávon, amit a szabályok tiltanak.
A trión kívül még további nyolc versenyzőnek is jelenése lesz a bíráknál. Carlos Sainz, Sergio Pérez, Daniel Ricciardo, Charles Leclerc, Pierre Gasly, Antonio Giovinazzi, Nicholas Latifi és Nyikita Mazepin ugyanazon vétség gyanújával keveredett bajba: figyelmen kívül hagyták a Vettel, Räikkönen baleset után lengetett dupla sárga zászlós jelzést.
Fotó: Formula 1 - twitter
Forrás: FIA, m4sport.hu