Hírek / Sport

F1: 2020-ban korábban rajtol a Japán Nagydíj

2020. január 29. 12:42 Sport | Szerző: Dudás Róbert

A Formula 1 megerősítette a szuzukai nagydíjhétvége programjának eddig bizonytalan menetrendjét. Korábban rendezik a tavalyinál a vasárnapi futamot.

 

A sportág bő két hete tette közzé, az idei bajnokság 22  nagydíjának pontos programját, ám az ezt bemutató táblázatuk akkor még hiányos volt, mivel a Japán Nagydíj eseményeinek kezdési időpontjairól még nem határoztak. Az F1 szerdán pótolta e hiányosságot, és mint azt a késlekedés sugallta, valóban módosítás történt.

A vasárnapi versenyük kezdési időpontját 2019-hez képest egy órával korábbra helyezték át, helyi idő szerint 13 óra 10 percre. Magyar (és európai) szempontból mindez korábbi kelést jelent az F1-rajongók számára: a szuzukai rajt 7 óra 10 percről 6 óra 10 percre tolódik át.

Az időmérő edzést eközben barátibb időpontban, magyar idő szerint 8 órakor rendezik. A szabadedzések programjában nincs változás, pénteken hajnali 3-kor kezdődik az első, majd 8 órakor a második tréning, míg a szombati harmadik gyakorlásra reggel 5 órakor kerül sor.

Japán a harmadik olyan verseny 2020-ban, amelynek módosult az időbeosztása a múlt szezonhoz képest: a silverstone-i Brit Nagydíj és az austini Amerikai Nagydíj futama egy órával későbbi időpontot kapott.

 

Forrás: formula1.com

 


next 5

A mi világunk

Hírek